Szórakozás

Szabó Zsófinak csak ez az egy álma van

A szőke tévés és vőlegénye, Kis Zsolt karácsony óta járnak jegyben. Akkor úgy volt, hogy a nyáron már meg is tartják a lagzit, később rájöttek, hogy időhiány miatt nem lesznek kész addigra a szervezéssel. Szabó Zsófi aztán júliusban bejelentette, hogy végre a lovak közé csaptak, már jártak egy templomban is és egyeztettek a pappal.

Web

A pár egyelőre itt tart, még sem a ruhát, sem pedig a gyűrűket nem nézték ki, helyette inkább a Nyerő páros játékos realityjében engednek bepillantást a magánéletükbe. Itt pedig kiderült, hogy Zsófinak van egy nagy vágya, amit szerelme nem szívesen teljesít.

Minden kislánynak volt valamilyen álma az esküvőjéről. Én semmilyen habos-babos ruhát nem kívánok, csak egy álmom van, az, hogy a férjem hordja majd a jegygyűrűjét

– mondta el a műsorvezető, akinek vőlegénye is reagált.

Sportoló vagyok, zavar, ha ékszer van rajtam. Jegygyűrű­kérdésben még nem jutottunk dűlőre

– idézte a Blikk Zsolt álláspontját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik