Szórakozás

Got Talent: Nem tudta átverni a csajokat a Peet Project ikerpárja

24.hu
24.hu

2015. 12. 12. 09:34

Korábban a témában:

Szombat este lépnek színpadra a Hungary’s Got Talentben a Fekete ikrek, akik mellett egy másik ikerpár, Gudics Martin és Marcell, a Peet Project együttes zenészei is megmérettetnek.

„Kiskorunkban természetesen mindig összekevertek az óvónők és a szüleink is” – árulta el Martin a 24.hu-nak.

Sajnos, mire elkezdtünk csajozni, addigra már könnyebben meg lehetett különböztetni minket, és így nem tudtuk kihasználni a helyzetet”

– tette hozzá nevetve a zenész, aki bevallotta, azért néha követtek el együtt turpisságokat.

„Egyszer az iskolánkban Marci barátnőjét akartuk megviccelni, amikor ugyanolyan hajam lett, mint neki. A szájra puszi majdnem össze is jött a lánnyal, csak elnevettem magam” – mesélte Martin, aki elmondta, testvérével nem csak a közös csínyek kötik össze.

„Marcell kilencévesen kezdett el dobolni, autodidakta módon; lement a próbatermünkbe és apa dobszerkóján elkezdett játszani. Én tízévesen köteleződtem el a zene mellett, mivel Marci és bátyánk, Máté már zenélt és csak egy basszusgitáros kellett ahhoz, hogy megalapuljon a Gudics Rock Band. A Peet Projectbe egyébként Marci került be először, 2013 októberében, én fél évvel később. Nagyon boldog vagyok, hogy a legjobb barátainkkal és a testvéremmel zenélhetek együtt.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.