Szórakozás

Fekete Pákó és Bunyós Pityu közös dalt készítenek

A két slágergyáros dzsungelceleb összefogott és hamarosan közös nótájukkal örvendeztetik meg a nagyérdeműt.

A magukat szerényen csak mulatós királyoknak nevező páros fantasztikus ötlettel állt elő. Bunyós Pityu és Fekete Pákó már az afrikai dzsungelben összebarátkoztak, nagy egymásra találásuk pedig egy közös munkában csúcsosodik ki hamarosan. A két énekestehetség dala heteken belül elkészül.

“Ücsörögtünk a tűz körül és azon járt az eszem, hogy kéne egy olyan dal, amit majd mindenki énekelhet esténként. Kipattant a fejemből, és végül tényleg mindenki ezt dúdolta vagy fütyörészte. Pákóval már akkor megbeszéltük, hogy ha hazajövünk, akkor ezt folytatjuk, kiegészítjük és megcsináljuk a dzsungel indulót” – mesélte Pityu a Reflektornak.

Pákó elmondta, hogy saját dalrészébe olyan dolgokat fogalmazott meg, amik meghatározóak voltak számára a dzsungelben, mint a kígyó, a vízesés, a majmok. (Fogalmazás alatt azt érjük, hogy többnyire felsorolta egymás után az említett szavakat…) A nigériai előadó azt is elárulta, hogy Pityut azonnal kiszemelte magának, és hogy őt tekinti a királyának.

Amikor még csak a tévében néztem, hogy kikhez megyek, már akkor kiszúrtam magamnak, mivel ő is mulatós király, és én is mulatós vagyok. Pityut tisztelem, ő a főnök” – mondta Pákó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik