Szórakozás

Baukó Éva még mindig vereségén lovagol – nevet is változtatna

A reality királynő életében továbbra is központi kérdés, hogy csupán a második helyet érte el a Celeb vagyok versenyében. A sok fanyalgó miatt még a névváltoztatáson is elgondolkodott.

Baukó Éva nem tud emelt fővel veszíteni, az már biztos. A dzsungelkaland után érthetetlenül állt a kialakult helyzet előtt, végül jobbnak látta, ha elkezdi szidni a játék győztesét, Molnár Andit. Miután kiderült, hogy a táncoslány százezrekkel több szavazatot kapott a végső hajrában, VV Éva bundát kiáltott, de azóta is minden nap újabb poszttal örvendezteti meg rajongóit. Ezúttal a “hétköznapi emberek” értékrendjéből csinált viccet, amit azzal az ötlettel fejelt meg, hogy nevét, Báthory Erzsébet Évára változtatja.

“Kedves barátok és rajongók, Magyarország! Hazatérve a távoli Afrikából elgondolkodtam, hogy belügyminiszterhez fordulok névváltoztatási kérelemmel a kialakult helyzet miatt. Mármint hiába szavaztak be az emberek egészen döntőbe (kiejtve így nyolc társamat). Mire a döntőbe értem ez a JÁTÉK a JÓ és ROSSZ megküzdésévé vált. Még szerencse, hogy az élettel ellentétben, ebben a JÁTÉKBAN és a MESÉKBEN fölényesen győzedelmeskedik a JÓ és a ROSSZ elnyeri méltó büntetését “megalázó vereséget szenved”, örömet okozva így hétköznapi emberek százezreinek… Örülök, hogy játékommal, eljátszhattam a GONOSZ MOSTOHÁT, a VASORRÚ BÁBÁT, és ha maradt volna időm akár még LEONCIO is lehettem volna… De sajnos uralkodásom/zsarnokoskodásom bevégeztetett… Visszatérve kérelmezem, had lehessen a nevem Báthory Erzsébet Éva” – írta a BeleValóVilág új műsorvezetője a Facebookon.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik