Szórakozás

Molnár Andi lett a dzsungel királynője

Aleska csak a harmadik helyig jutott, Éva és Andi párharcából pedig végül a táncoslány került ki győztesen.

Charlie papagáj visszatérésével és kegyetlen bátorságpróbákkal indult a Celeb vagyok, ments ki innen! idei utolsó adása.

A három döntős lány közül Aleska Diamond kezdte meg a sort, akinek valóban az eddigi egyik legkegyetlenebb próbatétellel kellett megküzdenie. Az expornósnak egy óriás csillag közepében lekötözve kellett feküdnie, miközben a szokásos csúszómászókat és rovarokat öntözték rá sorra. Aleskán egyedül a patkányok fogtak ki, így végül kilenc csillaggal mehetett vissza a táborba.

Molnár Andinak egy szűk üvegládába zárva a vízesés közelében, a hullámzó folyón kellett csillagokat le- és felcsavarozni, ami így leírva nem hangzik annyira bonyolultnak, de ez sem lehetett éppenséggel egyszerű feladat. A táncoslánynak ugye már a csúszómászók megvoltak, ezért a testhezállóbb feladat – tudjuk meg a műsorvezetőktől.

Baukó Éva bátorságpróbája sem volt egy fáklyás menet: a nagyszájú vv-s – aki mától hivatalosan a VV7 egyik műsorvezetője –  egy emberformájú üvegkalitkába zárva kapta a nyakába a nem túl barátságos állatokat. Éva sírva és hisztizve végül négy csillagot gyűjtött be a feladat teljesítése során. 

Kínos pillanatokban sem volt hiány, a lányoknak lejátszották azokat a jeleneteket, amikor épp egymást beszélték ki. Reméljük a kamerák mögött sem lesz ebből később hajtépés. A harmadik helyezettet aztán hamar kihirdették, ezúttal Aleska állhatott a dobogó utolsó fokára, és a papírforma szerint Éva és Andi között dőlt el a végső győzelem.

Fotó: RTL Klub

Az előző este összefoglalóját is megnézhettük, amikor a lányok ünnepi vacsorát kaptak a megpróbáltatások után, majd pedig egy totemoszlop előtt vallottak érzéseikről. Eddig is tudtuk, de újra kiderült, hogy mindenki nyerni akart. 

A látványosan csalódott Aleska aztán Balázséknak elmondta, tulajdonképpen elégedett magával, és örül annak, hogy a döntőig eljutott.

Az eddig már látott kisfilmeket nézhettük vissza, ami által a műsor kezdett túl hosszúvá és túl unalmassá válni. Nagy nehezen aztán a döntés is megszületett, közel egymillió szavazat eredményeként a dzsungel királynője Molnár Andi lett. 

Éva arca egy tanulmány, a trónt elfoglaló Andit pedig az afrikai táncosok gyűrűjében megkoronázták. 

Fotó: Facebook 

Itt a vége, idén ennyi volt a Celeb vagyok, ments ki innen! műsora. Kommentben írja meg, ön egyetért a végeredménnyel. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik