Szórakozás

Megszólal a Barátok közt sztárjának megcsalt neje

szőke zoltán (szőke zoltán, )
szőke zoltán (szőke zoltán, )

„A férjem a szemembe mondta, hogy egy másik nőt szeret!” – nyilatkozta a Story magazinnak a Barátok közt sztárjának, Szőke Zoltánnak a felesége, Anikó.

Már néhány hónapja azt suttogták, nincs minden rendben a házasságukkal, de ők maguk soha nem nyilatkoztak problémáikról. Ám az egyik napilap „megtörte a csendet”. Szőke Zoltán felesége, Laki Anikó azonban a Story magazinnak nyilatkozott, mondván, szeretné rendbe tenni a dolgokat, tisztázni a pletykákat.

„A fiaim bátorítottak, hogy álljak ki először és utoljára, mert ennyivel tartozom magamnak, nekik és persze azoknak, akik korábban egy boldog házasságról olvashattak a lapokban” – kezdte Anikó, aki arról is mesélt, jó ideig nem érezte, hogy gond lenne a házasságukkal, bár látta, valami megváltozott, mégsem gondolt a legrosszabbra.


„Nem éreztem a veszélyt. Húsz évet éltünk együtt, és egy hosszú kapcsolatban mindig vannak hullámvölgyek, amikor az ember nem keresi oly szenvedélyesen a másik társaságát” – idézte fel Anikó.

„Aztán eljött a nap, úgy tavaly ősz közepe táján, amikor már sejtettem, bár nem akartam elhinni, hogy van valakije. Ismerem minden mozdulatát, pillantását, megéreztem, hogy belépett egy nő az életébe” – mesélte Anikó, és arról is beszélt, Zoli végül elmondta, van valakije, szerelmes.

Anikó a Storynak azt is elárulta, miként alakult azóta az életük, hogyan mondták el gyermekeiknek elhidegülésük történetét, és hogyan telnek a hétköznapok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik