Pályán kívül

Székely Éva: Kiss László habzsolta az életet

Friss: ismeretlen személy tett feljelentést a Kiss-ügyben

Kiss Lászlóról kedden a privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Székely Éva, Helsinki olimpiai bajnoka, megszámlálhatatlan magyar bajnoki cím birtokosa is tisztában van az elmúlt napok eseményeivel. A 89 esztendős egykori sportoló a fullank.com megkeresésére elmondta, mindenről értesült, mi az úszósportban történt.

Kiss Lacit ötéves kora óta ismerem, nagy vagabund volt. Habzsolta az életet

– mondta a Nemzet Sportolója, arról viszont nem szeretett volna beszélni, valóban ő és a férje, Gyarmati Dezső hozta-e ki anno a börtönből a trénert.

Kiss Laci nagyot vétett, de megkapta érte a büntetését. Elfogult vagyok vele, mert  edzőként sok olimpiai siker kovácsa volt

– tette hozzá.

MTI
MTI

A legfrissebbek a Kiss-ügyben

A kedden kirobbant botrány másnapján a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetősége, valamint az edzőbizottság tagjai kiálltak Kiss László mellett és megerősítették a posztján.

Kiss László csütörtökön előbb Százhalombatta tiszteletbeli alpolgármesteri címéről, majd az úszóválogatott kapitányi posztjáról is lemondott.

Kiss László nemrég, január 7-én egyszer már lemondott a tisztségről, akkor azért, mert szerinte megalázó helyzetbe hozta őt Hosszú Katinka. Pár napra rá Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke jelentette be, hogy mégis marad a posztján.

A mostani ügy kapcsán egy szponzort már elveszített a MÚSZ. A KÉSZ Csoportnak nemcsak a Kiss-botránnyal volt baja, hanem a szövetség álláspontjával is. Közleményükben azt írták, Hosszú Katinkát tovább szeretnék támogatni a sikeres olimpiai felkészülés reményében.

Hargitay András, az utánpótlás szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, elkeserítő, hogy a Kiss-ügy miatt sokan Gyárfás Tamást támadják. Sárdi Ákos, a székesfehérvári Hullám ’91 úszóklub vezetője csütörtökön Gyárfás Tamás maffiamódszeréről vallott.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik