Forma-1

Rosberg és Hamilton már jóban vannak, de a német azért búcsúzóul odaszúrt egyet

Nico Rosberg öt nappal azután jelentette be visszavonulását, hogy megnyerte pályafutása első világbajnoki címét a Forma-1-ben.

A német pilóta és korábbi csapattársa, Lewis Hamilton viszonya köztudottan nem volt éppenséggel rózsás, de Rosberg döntése után egyből szimpatikusabbak lettek egymásnak.

Már újra tudunk együtt nevetni. A jövőben jól ki fogunk jönni egymással

-nyilatkozta a BBC-nek a friss világbajnok, majd Hamilton gratulációjával kapcsolatban hozzátette:

Remek érzés volt, hogy akadt egy-két kedves szava. Ő az egyik legjobb, nagy harcos és nagyszerű ellenfél.

A 31 éves német azért búcsúzóul még odaszúrt egyet, csak úgy a miheztartás végett:

Az, hogy őt is meg tudtam verni, még édesebbé teszi a sikert.

2014-ben és tavaly is Lewis Hamilton nyerte a világbajnoki pontversenyt, Rosberg idén tudta először legyőzni a brit pilótát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik