Foci

Dunai Ede: Az én Ezüstcipős barátom bőrig ázott

Dunai Ede
Dunai Ede

2017. 09. 21. 12:21

A szerdai újpesti, Tischler mesternégyes kapcsán - véletlenül sem az összehasonlítás végett - eszünkbe jutott egy történet Fekete Lászlóról, aki 1978-ban a Dunaújvárosnak lőtt ötöt lila-fehér mezben.

A hetvenes évek végén én már “rutinos” Újpesti Dózsa-meccsre járó voltam. Nagyjából egy éves korom (1971) óta ültem a lelátón a csapat meccsein, sőt jártam a csapat edzéseire is. Kabalababa…mondanák manapság modern kifejezéssel, bár akkoriban még nem volt divat a meccsek előtti kicsi gyerekekkel történő bevonulás.

Mesternégyes, mesterötös:

A Magyar Kupa 64-közé jutásáért zajló küzdelmek nem nagyon mozgatták meg a nézőket, jobbára papírforma eredmények születtek. Az Újpest például Öttevény megye egyes csapatához látogatott és győzött 6-0-ra.

A találkozón annyi érdekesség történt, hogy a nyáron igazolt Tischler Patrik, akire eddig jobbára csereként számolt Nebojsa Vignjevics edző négy gólt szerzett.

Újpesti labdarúgó elég régen nem lőtt mesternégyest, hamarjában nem is jutott eszünkbe a közelmúltban hasonló. A lilák sokkal fényesebb időszakában, mondjuk a hetvenes években azonban találtunk hasonló gólparádét.

Semmiképp sem szeretnénk párhozamot vonni  Tischler és Fekete László között, hiszen egyrészt más idők voltak, mást futball játszottak a csapatok akkor és most, de az Újpesten 233 meccsén 136 gólt szerző Fekete László speciel 1978 őszén játszotta élete bajnoki meccsét – öt gólt szerzett a Novák Dezső által irányított Dunaújváros ellen.

Néhány évvel később, 5-6 éves koromban ismertem meg Lacit. Nem tudom, miért írom így a nevét, sosem hívta így őt senki… Ő a Golyó volt! Vagyis a Fekusz!

A hetvenes évek közepének újpesti öltözőjében mindenkire barátként tekintek – micsoda kiváltság. Európa egyik legjobb csapata volt itt a közelemben, világsztárok a Megyeri úton.

Szevasz Kisedus, vagyis Minicimbi! (Cimbi volt Apu beceneve)

– szólalt meg az újonc Fekusz valamikor a hetvenes évek közepén.

Én csak néztem, hogy miről van szó, ki is ez az alig felnőtt srác, de miután Zámbó Sanyi és Fazekas Laci fetrengtek a nevetéstől, rájöttem, hogy egy új barátra leltem. Ennek a megszólításnak nincs értelme gondoltam. Óóóó, vagyis de, ha apám beceneve a Ciimbi, akkor én leszek a mini változata.

Akivel viccelnek, akit “stuffolnak”, azzal ezt szeretetből teszik. És Fekusz ezt szeretetből tette. Később rengeteget fociztunk, lábteniszeztünk, vagy csak úgy hülyéskedtünk együtt.

Aztán nemsokára új helyre költöztünk, Újpest szívében kapott lakást az akkor már sokszoros bajnok édesapám. Nyolc éves gyerekként mi más is lehetett volna a célom, mint megismerni a szomszédokat.

Három újpesti Ezüstcipős. Balról jobbra: Fekete László, Dunai Antal és Fazekas lászló. Ha a jelenlegi Újpestben legalább egy Ezüstcipőre esélyes játékos játszana, a lilák újra bajnoki címről álmodozhatnának Fotó: MTI

Fekete László, alias Golyó:

Fekete László 16 évesen lett az Újpesti Dózsa játékosa. Az élvonalban 1973-ban mutatkozott be.

A lilák Aranycsapatával négyszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes lett. 1978-79-es idényben 31 találattal végzett a góllövőlista élén és ez abban az évben Európában a második legjobb góllövő címhez, Ezüstcipőhöz volt elegendő.

1973 és 1984 között 233 bajnoki mérkőzést játszott Újpesten és 136 gólt szerzett, míg 21 válogatottsága alatt öt találatot jegyzett.

Fekete László fájóan fiatalon, 2014. március 4-én, 59 évesen hunyt el.

Egyszer csak ismerős hangot hallok.

– Jön már a lift,  vagy elromlott?? Minicimbi!!! – szólt a hang.
– Fekusz? – Te itt laksz??
Naná, itt lakunk a szomszédban!

Sírni tudtam volna az örömtől!

Akkoriban alig akadt este, hogy ne ott legyek náluk, és ne együtt vitassuk meg az aktuális meccset, á la Roma-Liverpool 1983. Sosem felejtem, Fekusz mindenkit viccesen utánzott – bár lett volna egy kamerám akkor -, ez az ember nemcsak labdarúgónak volt zseniális.

Aztán újra szeptember lett, elkezdődött a tanév, szerencsére közel laktam az általános iskolámhoz, szinte csak egy játszótéren kellett átverekednem magam, így elkísérnie se kellett a szüleimnek.

1983 szeptemberének első napja furcsa időjárást hozott. Hiába nyitotta a reggelt angyali napsütés, fertályóra múlva ébenfekete felhők lepték el az újpesti panelrengeteget. A kapunkon kilépve hatalmas eső fogadott, a hátamon mázsás teherként nehezedett rám az iskolatáska.

Kilépjek a kapualjból, vagy ne lépjek? De hiszen mindjárt becsöngetnek! Egy percre lakom, átrohanok. De nem, ömlik az eső. Meg fogok ázni! Vacilláltam.

Ekkor a szomszédból egy ismerős hang szólt hozzám!

– Minicimbi! – Megismertem Golyó hangját és egyből tudtam, hogy jó kezekben vagyok. – Gyere segítek! – mondta Fekusz, és tényleg, megfogta a kabátját, rám terítette, elvette a táskámat, és elkísért a pár száz méterre lévő iskolába.

A csöngetés előtt épp beértünk.

– Szevasz Edus, figyelj oda az órákon! – figyelmeztetett Fekusz.

Berohantam a suliba az eső elöl, majd visszanéztem a barátomra. Ekkor láttam csak, hogy az a kabát, amivel megóvott, az őt nem védhette. Az én Ezüstcipős barátom bőrig ázott.

Kopogtam az irodalomóra ablakán: – Fekusz!, Vigyázz magadra!! De addigra már csak egy pici pontnak látszott az én második apukám.

(A szerző Dunai Ede, az Upest olimpiai ezüstérmes (1972, München) labdarúgójának, Dunai Edének a fia. Nyitóképen: Az ezüstcipős Fekete László (balra), az aranycipős holland Kees Kist (középen) és a szintén ezüstcipős görög Thomas Mavros az 1979-es párizsi díjátadáson)
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.