Foci

Storck erős ellenfelekkel szeretne játszani az Eb előtt

Hamarosan hivatalossá válik a válogatott programja.

Bernd Storck szövetségi kapitány azt szeretné, hogy a magyar labdarúgó-válogatott erős ellenfelekkel készüljön fel a franciaországi Európa-bajnokságra.

A válogatott hamarosan véglegessé váló tavaszi programjával kapcsolatban Storck a magyar szövetség (MLSZ) honlapján elmondta: azt kéri a szövetség vezetésétől, hogy együttese a lehető legerősebb csapatokkal mérhesse össze erejét az Eb előtt.

Kiemelten fontos számomra, hogy erős ellenfelekkel csapjunk össze, mert csak így derül ki a játékosaim számára, hogy az adott pillanatban milyen szinten állunk

– fogalmazott a német szakember. Hozzátette, a stáb tagjai folyamatosan figyelik a csoportellenfelek felkészüléséről érkező híreket, és minden lehetséges információt begyűjtenek a riválisokról.

Az első két Eb-mérkőzésünk döntő lehet, mindennél fontosabb, ezért csak ez jár az eszünkben. Alaposan megtervezett munkával úgy kell felépíteni a játékunkat, hogy bár Ausztria és Izland ellen sem mi vagyunk az esélyesek, a legtöbbet hozzuk ki magunkból, mint az már sikerült a Norvégia elleni két meccsen is

– mondta Bernd Storck.

A szövetségi kapitány az mlsz.hu beszámolója szerint a hét elejétől ismét Magyarországon van, és gőzerővel folytatja a tavaly kezdett munkát annak érdekében, hogy a nemzeti csapat a lehető legjobb formában szerepeljen a kontinenstornán.

Az ünnepek előtt nemcsak jókívánságaimat adtam át a játékosoknak, hanem egy személyre szabott útravalót is, amiben kértem tőlük, hogy a szabadságuk alatt kiemelten figyeljenek erőnlétükre és fejlesszék fizikai állapotukat

– idézi a honlap a német szakembert. Storck hozzátette, a csapatoknál elindult a felkészülés, a február 20-án kezdődő első válogatott összetartás azért kiemelten fontos, mert a stáb tagjai és a játékosok ekkor kapnak pontos visszajelzést a fizikai mutatókról, ezután látják majd, kinek milyen munkát kell elvégeznie az előttük álló hónapokban.

A kapitány figyeli a kerettagok átigazolásáról szóló híreket, mert fontosnak tartja, hogy a válogatottnál figyelembe vett labdarúgók közül mindenki olyan klubcsapatnál kezdje meg a tavaszt, ahol folyamatos játéklehetőséget kaphat.

Több tehetséges futballistát is láttam a távlati csapat év végi összetartásán, az ő fejlődésük elsősorban a jövő szempontjából fontos. A legjobban teljesítőknek a következő években, de lehet, hogy már hamarabb lehet esélyük beépülni az A-válogatottba. Ehhez azonban fejlődniük és folyamatosan futballozniuk kell

– fejtette ki az utánpótlás-válogatottak munkáját sportigazgatóként koordináló szakember.

A magyar válogatott 44 év szünet után szerepelhet ismét Európa-bajnokságon. A június 10-én rajtoló kontinensviadalon a csapat sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) csap össze az F csoportban.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik