Foci

Nem jött be az edzőváltás: kikapott a DVTK, ikszelt a Pécs

A labdarúgó OTP Bank Liga két újonca közül egyik sem nyert: a Pécs gól nélküli döntetlent ért el az Újpest ellen, a DVTK otthon kapott ki a Pakstól.

Két edzőváltás is történt a hét elején az NB I.-ben: Pécsről menesztették Mészáros Ferencet, helyét az eddigi pályaedző, Mink Olivér foglalta el, míg Diósgyőrben Benczés Miklós helyett az eddig szakmai igazgató, Szentes Lázár irányít.

A papírforma alapján jó ellenfélnek bizonyulhatott volna a Paks az első siker megszerzésére, de Diósgyőrben kisebb meglepetésre a Paks győzött. Először vitte el a három pontot a Kis-csapat Miskolcról.

A DVTK játszott jobban az első félidőben, de aztán a 30. percben jött Éger László fejese, ami le is forrázta a miskolciakat. Sőt, Hrepka is betalált a második játékrészben, és Seydi csak szépíteni tudott a 79. percben.

Csak egy kicsivel járt jobban a Pécs, amely az Újpestet fogadta. A nehéz helyzetben lévő fővárosiak próbáltak támadni a meccsen, de igazi nagy helyzet kevés alakult ki, és így volt ez a hazaiak esetében is. Bajzát ziccerben hibázott az első félidőben, míg a 85. percben Dibusz védte nagy bravúrral Vasiljevic lövését. A kipattanó után Rajczi elesett, de nem kapott 11-est. Maradt a 0-0!

Mivel a Kecskemét győzött 4-2-re a Vasas otthonában, mind a Pécs, mind a Diósgyőr csapatát megelőzte.

Eredmények – labdarúgó OTP Bank Liga

Diósgyőri VTK – MVM Paks 1-2 (0-1)

Diósgyőri stadion, 6500 néző, vezette: Kassai Viktor

Diósgyőri VTK: Rados – Vági, Gal, Nagy T., Frizoni – Sekour, Abdouraman – Vadász (Seydi, 55.), Fernandez (Arze, 46.), Luque – Tisza. Szakmai igazgató: Szentes Lázár

Paksi FC: Csernyánszky – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. – Bartha (Böde, 81.), Sifter, Sipeki, Vayer (Báló, 89.) – Hrepka, Szatmári (Magasföldi, 86.). Vezetőedző: Kis Károly.

Gólszerzők: Seydi (79.), illetve Éger 830.), Hrepka (48.)

Sárga lap: Gal (52.), Nagy (58.), illetve Sipeki (60.), Sifter (71.)

————————————————————————————————-

PMFC-Matias–Újpest FC 0-0

Pécs, PMFC Stadion, 2400 néző, vezette: Vad II. István
PMFC-Matias: Dibusz – Simonfalvi, Causic, Todorovic, Markovic – Scepanovic, Regedei, Demjén (Fröhlich – 66.), Nagy – Horváth (Androka – 71.), Bajzát (Lantos – 85.). Vezetőedző: Mink Olivér
Újpest FC: Balajcza – Litauszki, Lipták, Mihajlovic, Pollák – Eninful, Vasiljevic – Simon, Markovic, Rajczi – Kabát. Vezetőedző: Zoran Spisljak
Sárga lap: Simonfalvi (28.), Markovic (90.), illetve Litauszki (56.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik