Szocsi, 2014. február 7.
A magyar csapat bevonul a 2014-es szocsi téli olimpia megnyitóünnepségére a Fist Olimpiai Stadionba 2014. február 7-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Sport

Sporttörténelmet írhatnak a magyarok az olimpián

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 02. 14. 19:57

Egy év múlva téli olimpia, és ha minden klappol, hatalmas sikerek elé nézhet a magyar csapat: síben,  short trackben és curlingben egyaránt. Ráadásul  egy olyan sportágban is lehet magyar szereplő, amiben ezer éve nem volt.
Korábban a témában:

2018. február 9-én, helyi idő szerint este 8-kor oltári nagy buli veszi kezdetét a koreai hegyek között. Ünnepélyesen megnyitják a XXIII. téli olimpiai játékokat Pjongcsangban. Szűk egy évük van a jeges-havas sportok mániákusainak és a sportolóknak a felkészülésre. És ez a téli olimpia szinte biztos, hogy nem olyan lesz Magyarországnak, mint az eddigiek.

Minden esély megvan rá, hogy 2018-ban sporttörténelmet írjon a magyar küldöttség.

Pjongcsang nagyjából száz kilométerre fekszik Észak-Korea határától (szakszerűen: a Koreai Demilitarizált Övezettől), Dél-Korea egyik legfontosabb kelet-nyugati sztrádája mentén, 1300-1400 méteres hegyek között. A 40 ezer lakosú település Münchennel és a franciaországi Annecyvel versenyzett a rendezésért, és 2011. július 6.-án fölényesen nyert a szavazáson (63-25-7).

Magyarország sosem számított téli olimpiai nagyhatalomnak, ahogy a cikk végén lévő statisztikánkból kiderül, a két ezüstünket és a négy bronzunkat is egy szakág, a műkorcsolya szállította. Regöczy Krisztina és Sallay András jégtánckettős óta nem sikerült érmet szereznünk, pedig az elég régen volt, 1980-ban.

Az idén azonban olyan nagyágyúkkal indulhatunk neki az olimpiai felkészülés hajrájának, hogy a magyar csapat történelmet írhat, mind létszám, mind eredmény tekintetében. Erről beszélt a 24.hu-nak Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója.

25-30 versenyzővel számolunk, akik kijuthatnak a téli olimpiára.

Hozzátette, az alacsonyabb szám a reálisabb, a magasabb már rekord lenne. Eddig a műkorcsolyában voltunk jobbak, de fura módon ez a szakág visszazuhant, itt “most szerényebbek a remények”. A női műkorcsolyában lehet indulónk, Tóth Ivett szerezhet esetleg kvótát. A  is odaérhet, természetesen a jelenleg épp sérült Miklós Edit révén.

Garmisch-Partenkirchen, 2016. február 6.
Miklós Edit a női alpesi sízők világkupa-sorozatának garmisch-partenkircheni lesiklóversenyében 2016. február 6-án. (MTI/EPA/Karl-Josef Hildenbrand)
Miklós Edit a női alpesi sízők világkupa-sorozatának garmisch-partenkircheni lesiklóversenyében 2016. február 6-án. (Fotó: MTI / EPA / Karl-Josef Hildenbrand)

Balesete ellenére úgy gondolom, Edit kijuthat és jól szerepelhet

– fogalmazott Fábián, aki hozzátette, a MOB teljes támogatással mellette áll abban, hogy megvalósítsa nagy álmát, az olimpiai bajnoki cím megszerzését. A Horvátországból honosított (és emiatt vitákat kiváltó) Samsal Dalibor szereplésében is bízik az olimpiai bizottság.

Biatlonban és sífutásban is versenyezhetnek kint magyar síelők, de itt “a tisztes helytállás a cél”. Snowboardban van még nagy reménységünk: a slopestyle-os Gyarmati Anna (alias Panka), aki Miklóshoz hasonlóan sérült, de az ő rehabilitációja előrébb jár, Fábián szerint “hamarosan csatasorba állhat”. Hozzátette, a sí és snowboard szakágak fejlődése igazán 2022-ben, Pekingben hozhat nagy eredményeket.

MAMMOTH, CA - JANUARY 21: Anna Gyarmati of Hungary reacts after winning the the Women's Slopestyle Final during the 2016 U.S. Snowboarding Grand Prix at Mammoth Mountain Resort on January 21, 2016 in Mammoth, California.   Sean M. Haffey/Getty Images/AFP
Gyarmati Anna miután megnyerte a női U.S. Grand Prix slopesyle versenyét. Mammoth Mountain Resort, 2016 január 21. (Fotó: AFP / Getty Images / Sean M. Haffey)

93 éve nem volt ilyen, de 2018-ban, a magyar sporttörténelemben második alkalommal, akár magyar síugró is versenyezhet. Elsőként és eddig utolsóként Haberl Aladár képviselte a magyar színeket még a legelső, 1924-es, Chamonix-ban rendezett téli játékokon. Őt követheti a kőszegi síugrócsapat tagja, Vörös Virág, aki az ifjúsági olimpiát már megjárta, és nincsenek rossz eredményei, kijuthat Pjongcsangba is. A bob-szánkónál kisebbfajta csoda lenne, ha a szakág adna versenyzőket, ellenben curlingben van esélyünk: a Palancsa Dorottya-Kiss Zsolt vegyes párosunk 2013. után 2015-ben is világbajnoka volt a 2018-as olimpia új versenyszámának, így okkal bizakodhatunk, hogy akár még egy érem is összejöhet tőlük.

A gyorskorcsolya komótosabb ágában Nagy Konrádnak van esélye kijutni, de az igazi nagyágyúink short trackben, azaz rövidpályás gyorskorcsolyában lehetnek.

Itt több érem is hullhat, mivel a férfi és a női váltónk is parádés, a Liufivérek egyéniben is nagyokat alkotnak, de a sport régi motorosára, Knoch Viktorra is oda kell figyelnünk. A short track elképesztő fejlődésen ment át az utóbbi években, ez Knoch és Huszár Erika 2006-os, torinói eredményeivel kezdődött el látványosan. Megkérdeztük Fábiánt, hány érmet vár a MOB, de ahogy Rio előtt, most sem akart jósolni babonából:

Nem szeretnék számokat mondani, Rio előtt is kitértem az ilyen kérdések elől inkább.

Rövid pálya, hosszú egy év

Darázs István, a gyorskorcsolyázók ágazati sportigazgatója hosszasan mesélt a reményeiről. A kijutás a short trackben nem egyszerű, nagyon bonyolult szabályok vannak. Alapvetően, ha a váltó kijutott, akkor van esély nemenként öt, összesen tehát tíz versenyző indítására. Váltóban viszont csak a világ nyolc legjobb csapata jut ki, több helyszín, több futama után. Váltó nélkül három versenyzőt lehet indítani, akiknek egyénileg kell a kvótákat megszerezni.

A női váltóból Vancouver és Szocsi után is hagyták abba versenyzők, de az újak (Bácskai Sára Luca és Jászapáti Petra) reménykeltőek. A csapat jól szerepelt a szezonban, a rotterdami vb-n is jelen lesznek, pedig oda is csak a világ legjobb nyolc váltóját hívták.

A tapasztalt Heidum Bernadettet és Keszler Andreát emelte ki Darázs, a fiataloknak pedig még kell némi rutin egy egyéni döntőhöz. A B-döntőket viszont reálisnak tartja számukra Darázs is.

A férfi váltónk a világ három legjobb válogatottjának egyike – bár a formájukat még stabilizálni kell. Darázs szerint nehéz egy országban négy, ilyen jó formában lévő csapattagot találni, mint nálunk. Liu Shaolin mellett ott van a testvére, Liu Shaoang, a negyedik olimpiáján induló Knoch Viktor és az 1500-on egyéniben már vk-érmes, országos csúcsot javító Burján Csaba is. A short track eredményeit a szakágvezető szerint egy csapat 18 éves programja szülte, “ezek nem szélfútta eredmények”.

Liu Shaolin Sándor (j) és testvére, Liu Shaoang, miután Sándor arany-, a fivére bronzérmet nyert a szöuli rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság férfi 500 méteres döntőjében 2016. március 12-én. (Fotó: MTI / EPA / Kim Szu Han)Liu Shaolin Sándor (j) és testvére, Liu Shaoang, miután Sándor arany-, a fivére bronzérmet nyert a szöuli rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság férfi 500 méteres döntőjében 2016. március 12-én. (Fotó: MTI / EPA / Kim Szu Han)

Megkerestük az olimpiai csapat három húzónevét is, mondjanak pár szót az előttük álló egy évről. Liu Shaolin Sándor, akinek tehát vaskos az éremesélye a rövidpályás gyorskorcsolyában, poénnal ütötte el a kérdés, hogy mit vár Pjongcsangtól: “Voltam már egy olimpián, remélem, ezúttal is jó kaják lesznek”. A sajtbureszig nem jutott el a gondolatmenetben, de megemlítette, hogy az utóbbi időszak jó szereplései miatt brutál sok interjút ad, és már mindenki az olimpiáról kérdezi. Elég rég volt magyar érem téli olimpián, szerinte is jó lenne már szerezni, örülne is, ha ő lenne az első nem műkoris érmesünk. Alapvetően az egyéni szereplése mellett a csapatban is reménykedik, mivel nyolc csapat mehet az olimpiára a világból, így ha már kint vannak, könnyebb a döntőbe kerülni. Hozzátette az egyénire és csapatra utalva,

mindkettőt várom, mind a kettő a szívem csücske.

Havas csúcsok

Miklós Edit, a hazai alpesi sí legismertebb alakja sérült jelenleg, ausztriai horrorbukását sokszor lehetett látni. Megkeresésünkkor azt írta, négy hete történt a dolog, mostanság megy kontrollra, és a tervek szerint 6-7 hét után rakhatja majd le a mankókat, terhelheti egyformán a lábait. Ekkortól a gyógytorna mellett nekiáll a fizikai alapozásnak.

Hogy szeptemberre lécre tudjak állni, azt jelenti, hogy addig annyira megerősödök és meggyógyulok, hogy fájdalom nélkül a napi edzéseimet el tudjam végezni.

A cél, hogy a decemberi első világkupán elinduljon és formába lendüljön, visszakapja az önbizalmát. Többször is elmondta nekünk, hogy nem kisebb a végcélja még mindig, mint a győzelem. “A lesiklásra és a super-g-re fogok összpontosítani, a célom az olimpiai arany!” – mondta. Szerinte amúgy sokat fejlődött a hazai sísport, több magyar síelő juthat ki Pjongcsangba, de a szövetségnek több támogatásra lenne szüksége mind az államtól, mind a szponzoroktól.

A hazai snowboard szakág legismertebb neve a világkupát is nyert Gyarmati Anna (azaz Panka), akinek azonban nincsenek túl erős reményei az olimpiára. November elején egy ausztriai edzés során eltörte a sípcsontját, ezért a szezon már ugrott neki, “és mivel ez az olimpiai kvalifikációs év, igen pici esélyem van a kijutásra.” Egyelőre még futnia sem szabad, a Facebookja szerint gőzerővel tolja a rehabilitációt. Két olyan verseny van, ahol még lehet esélye kijutni, de ez is elég vékony sansz a pontszámítás rendszere miatt. Most Coloradóban lábadozik, azt mondta, az első két hónap szörnyű volt a baleset után, lelkileg megviselte őt a kihagyás. Amúgy ráírt Miklós Editre a síelő sérülése után, ha már osztozniuk kell ebben a balszerencsében.

Magyarok a téli olimpiákon

Magyarország az eddigi összes téli olimpiára küldött sportolókat, bár korántsem olyan nagy számban, mint a nyáriakra (amelyek közül kettőn részt sem vettünk). Az első, chamonix-i játékokon – amit utólag ismert el a NOB egyáltalán olimpiának – csupán négy sportolónk volt jelen, a legutóbbi, szocsi játékokon már 16.
Ezek között hullámzott a kvótát szerzett sportolók száma.

Ötször volt 20 főnél nagyobb küldöttségünk: 1964 – Innsbruck (28), 1936 – Garmisch-Partenkirchen és 2002 – Salt Lake City (25-25), 1992 – Albertville (24) és 1948 – St. Moritz (22). 1972-ben, Sapporóban csak 1, 1956-ban, Cortina d’Ampezzóban és 1980-ban, Lake Placidben csak két sportoló képviselte Magyarországot.

Igen, bár Lake Placidben mindössze két sportolónk volt jelen, az említett Regőczy-Sallay-páros ezüstérmet szerzett jégtáncban. Aranyunk sose termett, de egy ezüstünk még igen, 1948-ban, St. Moritzban Kékesy Andrea és Király Ede lett műkorcsolyában második. Négy bronzérmünk van a téli olimpiákról: 1932-ben, Lake Placidben és 1936-ban, Garmischban Rotter Emília és Szollás László műkorcsolyapárosa, 1952-ben, Oslóban és 1956-ban, Cortinában pedig Nagy Marianna és Nagy László műkorcsolya-kettőse lett harmadik.

Téli olimpiáink Regőczyék óta

1984-ben, Szarajevóban kilenc magyar sportoló vett részt alpesi síben, biatlonban, műkorcsolyában és gyorskorcsolyában, de említhető eredmény nem született.

1988-ban, Calgaryben csak öten voltak a magyarok (biatlon, sífutás, műkori), Engi Klára és Tóth Attila jégtáncpárosa itt 7. helyet ért el.

1992-ben, Albertville-ben már népes, 24 fős magyar csapatot (alpesi sí, biatlon, sífutás, műkorcsolya, short track, gyorskorcsolya) láthatott a publikum, és az Engi-Tóth jégtánckettős ismét hetedik lett.

1994-ben, Lillehammerben 16 magyar sportoló (alpesi sí, biatlon, bob, műkorcsolya, gyorskorcsolya) vett részt a játékokon. Ki kell emelni Rácz Ophélie-t, aki alpesi síben nem alkotott nagyot, de később francia színekben az X Games nevű téli játékokon síkrosszban többszörös bajnok lett. Ezen az olimpián volt végre magyar bobkettős is, Frankl Nicholas és Gyulai Miklós azonban csak a 28. helyen végzett.

1998-ban, Naganóban 17 magyar sportoló küzdött (alpesi sí, biatlon, bob, sífutás, műkorcsolya, gyorskorcsolya). Tízen belül senki se végzett, és a bobosok már négyessé alakultak Gyulai ejtésével, és Pallai Péter, Zsombor Zsolt és Pintér Bertalan beszervezésével.

2002-ben, Salt Lake Cityben 25 fős, szép nagy küldöttséggel mentünk (alpesi sí, biatlon, bob, sífutás, műkorcsolya, short track, gyorskorcsolya). Először volt női bobpárosunk a férfi négyes mellett, Strehli Oldikó és Kürti Éva vállalta be a csúszást. Sebestyén Júliát illik még megemlíteni, ő egyéniben a 8. helyen végzett műkorcsolyában.

2006-ban, Torinóban valami elindult a 19 fős magyar csapatban (alpesi sí, biatlon, bob, sífutás, műkorcsolya, short track), mivel parádés eredmények születtek rövidpályás gyorskorcsolyában. Huszár Erika majdnem érmes lett, női 1500 méteren a negyedik helyre futott be. Hogy ez nem véletlen, hanem a szakág fejlődésének eredménye, azt Knoch Viktor 5. helye bizonyította szintén 1500-on. Darázs Péter 10. helye se volt csúnya 500-on.

2010-ben, Vancouverben nem sikerült ekkora eredményeket elérni. 16 sportolónk vett részt a versenyen, az alpesi sí, a biatlon, a sífutás, a műkorcsolya és a short track képviselői szerepeltek itt. Megint ez utóbbi volt eredményes: Huszár ezúttal egy 6. helyet gyűjtött be 1500-on, a női 3000 méteres váltó pedig 5. lett a nyolc csapatos mezőnyben (Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea).

2014-ben Szocsiban aztán egy újabb szakág felzárkózott a short trackhez. Itt 16 sportolónk versenyzett alpesi síben, biatlonban, sífutásban, short trackben és gyorskorcsolyában. A short track női 3000-es csapata ismét hatodik lett (Huszár Erika helyett Kónya Zsófia versenyzett), míg Heidum Bernadett 1500-on lett kilencedik. Nagy eredményeket még nem ért el, de ekkor jött a képbe Liu Shaolin Sándor, aki három távon is indult. És az elején említett új sikerszakág az alpesi sí lett, köszönhetően Miklós Editnek, aki női lesiklásban a parádés 7. helyen végzett, minden idők legjobb magyar olimpiai síeredményét szállítva.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.