Hétfő reggel tovább gördült az úszóügy. Cseh László, Jakabos Zsuzsa és Risztov Éva kivételével az összes magyar élúszó és egy edző közös állásfoglalásban kérte, hogy
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az eddig hallgató Cseh László az úszóügy múlt keddi kirobbanása pillanatában nem is tartózkodott Magyarországon, csak csütörtök este, miután hazaérkezett az Arena cég reklámfilmforgatásáról szembesült azzal, hogy Hosszú Katinka immár másodjára, de most nagyon konkrétan nekiment Gyárfás Tamásnak és lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
Nos, honlapunk olyan megbízható információhoz jutott, amely szerint biztosnak tűnik, Cseh László úgy gondolta, ideje lépnie.
Úgy tudjuk világbajnokunk, az aktív úszók doyenje, nem foglal állást a vitában. Ezekben a percekben éppen edz, de amint végzett. közleményben jelzi, lemond arról elnökségi és bizottsági tagságról. Utóbbi pont a fent nevezett kilenc úszó problémáját hivatott vizsgálni.
Cseh várható bejelentésében éppen azért nem foglal állást, mert nem szeretne “sportpolitizálni”, csak az úszásra figyel.
Frissítés:
Cseh László bő egy órával cikkünk megjelenése után Facebook közleményben jelezte, nem érti egy baráti beszélgetése, hogy kerülhetett nyilvánosságra. Annyi történt, hogy egy úszótársával telefonon megosztotta keserűségét, elmondta, mennyire bántja, hogy úszótársai közleményükben azt éreztetik, nem tudja képviselni az érdekeiket, ezért közölte vele, hogy ha ez így van, akkor feleslegesen ül az elnökségben. Közleménye végén kijelentette, ha valamikor le kíván kíván mondani, azt maga fogja személyesen bejelenteni
Pénteki, felülnézeti helyzetértékelésünket az úszóüggyel kapcsolatban itt olvashatja.
Előzmények több felvonásban:
- Gyárfás Tamás kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
- Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
- A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
- Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
- Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
- Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
- Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
- A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
- A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
- A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
- Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
- Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz, ő is kiállt a sportág jövőjéért.
- Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
- A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
- Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
- Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
- Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
- Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
- Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, amelynek lényege az, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését..