Sport

Paralimpia 2016: Letették az esküt a magyar csapat tagjai

Letették az esküt a szeptember 7. és 18. között Rio de Janeiróban tartandó paralimpián versenyző magyar csapat tagjai a Nemzeti Színházban tartott vasárnapi ünnepségen.

A küldöttséget alkotók a színpadon kaptak helyet, az ünnepség kezdetén nagy ováció közepette emelkedtek fel a “mélyből”. A Himnuszt a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika énekelte el.

Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte a magyar paralimpikonokat. Azt írta: bár testben különbözünk, különböznek a lehetőségeink, de a lélek számára nincsenek határok.

Ha valamit minden sportoló megélhet, az önmaga legyőzésének élménye. Rio már várja önöket, kívánok sikereket, de mindenekelőtt nemes versengést!

– írta az államfő.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: ezek a sportolók úgy döntöttek, hogy soha nem adják fel.

Ti vagytok, akik bebizonyították, hogy a lehetetlen nem létezik. A paralimpiák történetében már számtalan alkalommal büszkék lehettünk a magyar versenyzőkre, remélem, Rióban az itt jelenlévő sportolók minden álma teljesül

– mondta, hangsúlyozva a felkészítő szakemberek, valamint a családtagok segítségének fontosságát is.

Brazília magyarországi nagykövete, Valter Pecly Moreira is személyesen köszöntötte a csapatot, leszögezve: nincs kétsége afelől, hogy a magyar paralimpikonok hatalmas sikereket fognak elérni Rio de Janeiróban.

A brazilok, a riói lakosok, a kariókák nyitott szívvel és tárt karokkal várják a paralimpikonokat, így önöket, magyarokat is

– fogalmazott, hozzáfűzve, hogy az elmúlt napokban beindult a jegyvásárlás is, így remélhetőleg a hangulatra sem lesz panasz a versenyhelyszíneken. Kiemelte, hogy a megnyitó napja, szeptember 7. Brazília nemzeti ünnepe.

“Kívánom, hogy 2024-ben Budapest legyen az olimpia és a paralimpia házigazdája!” – tette még hozzá.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke köszöntötte Imre Gézát, a riói olimpia párbajtőrvívó ezüstérmesét, aki személyesen volt jelen az ünnepségen, s akit hatalmas ünneplésben részesített a közönség.

Ezek az emberek nem a feladás emberei, ők a hit és remény oldalán állnak

– mondta a paralimpikonokról szólva Szabó László.

A remény visz előre, az épít közösséget, az ad erőt. Ők maguk a remény, hogy lehet ez egy jobb világ. Példát mutatnak mindenkinek

– jelentette ki az MPB vezetője, hozzátéve: a csapat készen áll a megmérettetésre, s mindenkit arra kért, szorítsanak a versenyzőknek.

Fotó. MTI
Fotó. MTI

A sportolók részéről Varga Katalin kajakos és Tunkel Nándor erőemelő mondta elő az eskü szövegét. A versenyzők, edzők és kísérők ígéretet tettek arra, hogy sportszerűen küzdenek, tisztességgel képviselik a paralimpiai közösséget, segítik csapattársaikat és példamutatóan képviselik hazájukat, Magyarországot.

Az ünnepségen adták át az MPB által idén alapított díjakat. A Halassy Olivér-díjat Engelhardt Katalin paralimpiai bajnok úszó kapta, aki hetedik paralimpiájára készül. A Paralimpiai Láng-díjat pedig a fővárosi Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon érdemelte ki.

Az ünnepségen rehabilitálták az 1976-os Torontolimpiádon érmeiktől politikai okokból megfosztott magyar csapat tagjait. A paraasztaliteniszező Tauber Zoltán megkapta az utólag mégis elismert aranyérmét, Oláh József atléta özvegye pedig átvehette a bronzérmet jelképező oklevelet.

A betétprogramokkal színesített másfél órás ünnepség végén egy evangélikus lelkész áldással kívánt sok sikert a sportolóknak és kísérőiknek, majd levetítették A lehetetlen határán című filmet, amely a magyar paralimpiai mozgalom történetét mutatja be.

A magyarok első csoportja csütörtökön indul Rióba, majd szombaton és szeptember 6-án követik őket a többiek. A csapat zászlaját a nyitóünnepségen a hetedik paralimpiájára készülő, kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Ráczkó Gitta viszi. Szabó László tíz érmet remél a küldöttségtől.

A fogyatékkal élő sportolók seregszemléjén 43 fős magyar sportolói delegáció vesz részt, ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat soha nem indult még Magyarországról.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik