Sport

Doppinggal győzték le a magyar birkózókat

24.hu
24.hu

2016. 05. 12. 22:19

Korábban a témában:

A birkózók ázsiai és európai kontinentális olimpiai selejtezőin hét, kvótát szerzett versenyző – köztük a szerbiai Nagybecskereken Barka Emesét és Ligeti Dánielt legyőző sportoló – akadt fent meldoniummal doppingvizsgálatokon.

A magyar szövetség honlapján megjelent hír szerint az idei évtől betiltott szerrel négy szabadfogású, két női és egy kötöttfogású birkózó bukott meg, az ő riói helyeiket pedig az águkon szerepelt bronzérmesek kapták meg.

A pozitív mintát szolgáltató sportolók között van az ukrán Alen Zajszejev is, ami azt jelenti, hogy a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel akkor is indulhatna a játékokon, ha a világkvalifikációs versenyeken nem járt volna sikerrel, mivel Szerbiában – ahol minden kategóriában két-két kvótát osztottak – a Zajszejevtől elszenvedett elődöntős vereséget követően a bronzmeccsen nyerni tudott. Egy hónappal a kvalifikációs verseny előtt Rigában, az Európa-bajnokságon Ligeti ugyancsak Zajszejevtől kapott ki a bronzmérkőzésen és lett akkor ötödik.

A szombathelyi nehézsúlyú birkózónak ugyanakkor nem volt szüksége Zajszejev “segítségére”, mert egy héttel később az ulánbátori első világkvalifikációs viadalon döntőbe jutott és megszerezte a kvótát.

Barka Emesének viszont van miért szomorkodnia, mivel Nagybecskereken az őt a bronzmérkőzésen legyőző moldovai Mariana Cserdivara-Eszanun kapta meg azt a kvótát, amelyet – a magyart a negyeddöntőben felülmúló – ukrán Okszana Herheltől most elvett a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW). Szerbiában Barka a negyeddöntőben nyert helyzetből szenvedett vereséget Herheltől, a bronzmérkőzésen pedig már nem tűnt elég motiváltnak, és 3-2-re kikapott az egyébként komoly eredménnyel nem rendelkező moldovai ellenfelétől. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Barka Emese nem csupán Szerbiában, hanem az azt követő két világkvalifikációs viadalon, Ulánbátorban és Isztambulban sem járt sikerrel, így lemarad az olimpiáról.

A világkvalifikációs versenyeken levett doppingminták ellenőrzésének eredményeit még nem hozták nyilvánosságra.

A magyar birkózók összességében remekül szerepeltek a kvótaszerző sorozatban, aminek eredményeként nyolcan indulhatnak majd a nyári játékokon.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Visitors walk past a 5G logo during the Mobile World Congress on the third day of the MWC in Barcelona, on March 1, 2017. 
Phone makers will seek to seduce new buyers with artificial intelligence functions and other innovations at the world's biggest mobile fair starting today in Spain. / AFP PHOTO / Josep Lago
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.