Sport

Hoki-vb: óriási fordulat a magyarok csoportjában

Szlovákia két harmadon át kézben tartotta a Fehéroroszország elleni meccset, mégis elbukott. A magyar válogatott visszacsúszott az utolsó helyre.

Az oroszországi jégkorong-világbajnokság szentpétervári B csoportjában fontos meccset rendeztek szerda délután, ugyanis a nagyon erős meccsekkel kezdő, eddig pont nélkül álló, rosszabb gólkülönbsége miatt az utolsó helyen álló fehéroroszok Szlovákiával csaptak össze. Előbbi együttes számára azért bírt nagy jelentőséggel a találkozó, mert egy újabb vereséggel lényegében lemondhattak volna a továbbjutásról, sőt, a kiesés elkerülése ellen kellett volna küzdeniük.

A fehérorosz csapat ehhez képest nagyon fegyelmezetlenül hokizott két harmadon át, a szlovákok közben rendezetten játszottak és 40 perc után teljesen megérdemelten vezettek 2-0-ra. Semmi jel nem utalt arra, hogy lesz majd fordulat a meccsen, de mégis volt: Gotovets talált egy gólt a harmadik harmad kezdetén, ettől pedig vérszemet kaptak a fehéroroszok.

Ez a fehérorosz gól jelentette a fordulópontot:

Nem sokkal később jött is az egyenlítés, Gavrus használt ki egy védelmi hibát, majd az utolsó öt perc kezdete előtt Stepanov is betalált, így már a fehéroroszoknál volt az előny. Időt is kértek a szlovákok, de egyenlítés helyett kétgólos hátrányba kerültek, Linglet döntötte el a meccset.

Győzelmének köszönhetően a fehérorosz válogatott elmozdult a B csoport utolsó helyéről, a magyar válogatott áll jelenleg a nyolcadik helyen. A mieink este Finnországtól óriási meccsen csak 3-0-ás vereséget szenvedtek el.

Közben az A csoportban is egy igen fordulatos meccset játszottak, Svájc és Lettország meccselt egymással Moszkvában. A svájciak 3-0-ra is vezettek, innen egyenlített a lett csapat, végül nagy nehezen a helvétek diadalmaskodtak 5-4-re.

Eredmények – jégkorong-vb

A csoport:

Svájc – Lettország 5-4 (0-0, 3-3, 2-1)

B csoport:

Fehéroroszország – Szlovákia 4-2 (0-0, 0-2, 4-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik