Sport

Újabb nagy hal lesz a Kosársuli ellenfele

Rendhagyó módon, vasárnap este 18 órakor az MTK Törökbálint látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

Azonban egyáltalán nem a kék-sárgáknak áll a zászló. A csapatnak már régóta nem volt olyan rossz szériája, mint az elmúlt hetekben: sorozatban ötször hagyták el vesztesen a pályát. Így aztán nem csoda, ha kissé önbizalom híján vannak a játékosok, akik mellől a közönség egy része is elpártolt.

A most érkező fővárosi alakulat talán a leggyengébb a tabella első három helyezettje közül. Nincsenek náluk nagyon nagy nevek, viszont minden poszton vannak jó játékosaik – mondta dr. Elek András. Ennek ellenére a vendégek már biztos, hogy a felsőházi rájátszásban folytathatják menetelésüket, az viszont még nem dőlt el, hogy a második, vagy a harmadik helyen. Számukra tehát még van tétje az összecsapásnak.

A Kosársuli sem szeretné vereséggel zárni az alapszakaszt, ehhez azonban javítani kell a sorozatos hibákon – vélekedett az edző. Hozzátette: a héten visszanézték a Salgótarján elleni mérkőzést, és kiderült: a legtöbb probléma a fegyelmezetlenségből, és a koncentráció hiányából fakadt. Ezeken túllendülve és felszabadultan játszva egy meglepetés sem elképzelhetetlen.

Jó hír, hogy a legutóbbi megmérettetésen betegen játszó Szilágyi már teljesen meggyógyult, és a rutinos Utasi térde is jobb állapotban van, mint egy hete volt. Így már ők is sokat tehetnek a győzelemért, de dr. Elek András szerint ehhez a szurkolók segítségére is szükség lenne, amelyet jó játékkal igyekeznek majd meghálálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik