Poszt ITT

Karafiáth: „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség”

Kövér és Ákos megint szépet mondtak, el is indult a cikközön, a mémgyártás. Még nevetünk, még kifigurázzuk az egészet, és még bele sem merünk igazán gondolni, milyen középkori, sötét gondolatok ezek, és hogy milyen szörnyű messzire vezethetnek.

Ez alapján ki és mi lenne ma is a példa? Az elhíresült Leontina Albina, az orosz parasztasszony, aki 1725 és 1765 között ötvenkilenc gyereket szült? (Igazi rekorder a férje is, aki később egy másik nőt is elvett, és folytatta magjának kilövellését, így végül 87 gyermek édesapja lett. És meg sem lehet számolni, mennyi unokája!) Tényleg az lenne ma egy nő feladata, hogy otthon sertepertéljen, hűen várja drága (szigorúan másik nemű) párját, és olyan gyakran tárja óvszer nélkül szélesre a combjait, amennyiszer csak peteérése van?

A történelemből rengeteg példát hozhatunk fel, amikor hasonló elvek mentén a „nagyszerű” és egyetlen igazságnak gondolt kinyilatkoztatások eredményeként kőbe vésett törvények születtek.

Anna Maria Sigmund A szexuális élet nem magánügy – Szexualitás a Harmadik Birodalomban című könyvében például a náci Németország nőszemlélete rajzolódik ki igen praktikusan. Nem mintha bármi egyéb módon párhuzamot szeretnék vonni, de érdemes a könyvet elolvasni, és rácsodálkozni, hová vezethet, ha az állam be óhajt telepedni a hálószobákba, illetve a női testbe, akaratba is.

Hitlernek a könyv címében idézett mondata akkor természetesen törvényi erőre emelkedett, elképesztő elvárásokat, szabályokat kényszerítve a nőkre. Betiltották például az óvszerek árusítását, a házaspároknak hetente kétszer kellett nemi életet élniük. Minden nőnek férjhez kellett mennie, és a cél az volt, hogy ezt minél korábban megtegyék, hiszen – a számításaik alapján – így akár fejenként (méhenként) húsz gyermeket is világra hozhattak. És már az sem volt társadalmilag kellemetlen, ha mindez házasságon kívül történik: a lényeg a gyerekszülésen volt.

A náci rezsim tehát a nőket gyerekszülő géppé, anya-automatává silányította. De ne feledkezzünk meg a másik rezsim, a Ratkó-korszak híres jelmondatáról sem:

Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.

Itt is természetesen össztársadalmi problémákat kellett orvosolniuk a nőknek: a háború után „kiüresedett” országot feltölteni gyermekekkel, akik később a szocialista állam munkáskezeit adják majd.  Ami a régmúlt korok rendeletei és nőszemlélete alapján kirajzolódik az nem más, mint hogy a nők egy dologra alkalmasak: a szaporodásra, a csodás férfiak világra hozására. (A lányok is kellenek persze, hogy legyen, aki a további szüléseket menedzseli.) Ez a dolguk, kész passz, ezt a missziót kell teljesíteniük. És ha ez megvolt, ha rendes nőhöz méltóan szaporodtak és erős férjüket kellőképp kiszolgálva éltek, akkor talán megnyugodva, tiszta lélekkel pihenhetnek meg a sírban.

Azt hihetnénk, ma már borzadunk ezeken a történelmi, (amúgy nem is olyan) régmúlt példákon, hogy végre egyenlő felekként tekintünk férfiakra és nőkre. Hogy felnőtt emberekként kezeljük őket, akik képesek eldönteni, hogyan szeretnének élni, hány gyereket akarnak – ha akarnak egyáltalán.

Sajnos azért nem lehet csupán egy-egy szerencsétlen mondatnak tekinteni a két legutóbbi megnyilvánulást, Kövérét és Ákosét, mert nem a semmiből születtek.

Az elmúlt évekből rengeteg hasonlót tudunk előhalászni (nagyon sokat gondolkodnunk sem kell, ha akár szexista, akár macsó, akár bántalmazó nyilatkozatokat akarnánk idézni), és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy akik szájából ezek kiröppentek, övék a hatalom, ők szabályoznak, ők hozzák a rendeleteket. És mindig veszélyesek azok, akik tévedhetetlennek gondolják magukat, és azt hiszik, joguk van beleszólniuk szó szerint bármibe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik