– Mit keresel, szívem?
– A levelet.
– Milyen levelet?
– Azt a kurva levelet!
– Normális vagy?
– Hova tetted?
– Mit?
– Az elnök úr levelét.
– Milyen elnök úr?
– Na milyen, bazdmeg?
– Nem tudom miről beszélsz.
– A levélről, amit ’99-ben kaptam, amiben azt írja, hogy lebilincselőnek találta a gondolati háttér zeneiségét a képeimen.
– Ja, azt a levelet! Barátsággal ölel, emlékszem.
– De hol van?
– Én nem nyúltam a dobozodhoz.
– Akkor ki nyúlt a dobozomhoz? Mert én nem!
– Minek most neked az a levél?
– Mi a szart teszek föl a fészbukra?
– Miért, elmesélni nem tudod?
– Elmesélni! Gratulálok! Nem vetted észre, hogy mindenki szkennel? Leég a pofámról a bőr!
– Az micsoda?
– Ez? Egy ’97-es interjú a Népszavában.
– Milyen helyes voltál. Az apád kabátja rajtad?
– Igen.
– Te alig öregedtél valamit.
– Azért ez nem igaz.
– Kicsit megőszültél, de attól csak karakteresebb lettél.
– Szerintem is jól áll.
– Adj egy csókot.
– Szeretlek.
