Mobil

Az Oculus is kiosztott egy alapos tockost a Note 7-nek

A Samsung mobilja bizonytalan ideig nem használható a Gear VR-ral.

A „szegény embert az ág is húzza” kifejezés is gyenge próbálkozás a Samsung jelenlegi helyzetének leírására. A koreai vállalat jobbról-balról kapja a pofonokat a hibás és begyulladó akkumulátorral bíró Note 7 készülékek miatt.

Az első, széles körben terjesztett tiltást a légitársaságok, illetve az őket igazgató hatóságok vezették be azzal, hogy a phablet kizárólag kikapcsolt állapotban kerülhet a fedélzetre. Azóta a Note 7 körül nem csillapodtak a botrányok, hiszen egy olyan készülék is lángra lobbant, amit a Samsung már kicserélt.

Ezt az esetet még mindig vizsgálja a vállalat, de az Oculus számára valószínűleg ez lehetett az utolsó csepp a pohárban. A Facebook tulajdonában lévő, virtuális technológiát fejlesztő és VR szemüvegeket tervező cég úgy döntött, hogy a Note 7 határozatlan ideig használhatatlan lesz a Samsung Gear VR szemüvegével.

Oculus_GearVR_screenshot

A lépés elsőként egy Reddit felhasználónak tűnt fel, aki elmerült volna a virtuális valóságban a Note 7 segítségével, de a telefon behelyezése után a szoftver nem indult el, hanem ezt az üzenetet írta ki:

Az Oculus számára felhasználók biztonsága a legfontosabb. Az Oculus ezért úgy döntött, hogy megvonja a Note 7 támogatását a platformon. További értesítésig a Note 7 készülékek nem lesznek kompatibilisek a Gear VR szemüveggel. Kérjük, a Note 7-et érintő további kérdésekben forduljon közvetlenül a Samsunghoz.

A Note 7 és Gear VR tulajdonosok nem repesnek az örömtől, hiszen így használhatatlanná válik számukra a Gear VR (ők a felajánlott cserével bármikor élhetnek). Az Oculus óvatossága másrészt érthető, hiszen másra sincs most bármelyik félnek szüksége, hogy valakinek belerobbanjon az arcába egy komplett VR szemüveg.

A Gear VR most a következő mobilokkal használható: Samsung Galaxy S7, S7 edge, S6, S6 edge, S6 edge +, Note 5.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik