Mobil

Új rendszerrel és brutál erővel támad ez a csodaszép mobil

A 2017-re tervezett Turing Phone Cadenza egyelőre hihetetlen tudást és erőt ígér.

A nagyvadak mellett mindig feltűnik egy-két elszánt, külön utas mobilcég, akik szerint kicsiben is lehet érvényesülni. A Turing Robotic Industries is ezt az elvet vallja, aminek egyik bizonyítéka a teljesen saját erőből és technológia alapján megalkotott Turing Phone.

A különleges anyagokat és a Sailfish OS-t használó mobil legfeljebb a házon belül fejlesztett, a titániumnál és az acélnál is ellenállóbb Liquidmorphium szerkezet miatt volt érdekes, plusz a dizájn hagyott az emberben valamilyen nyomot.

Alig ment le az első Turing mobil előrendelési időszaka, az amerikaiak be is jelentették a következő, Cadenza néven futó modellt. A 2017-re tervezett mobil beígért képességeiről egyelőre nehéz megállapítani, hogy a véresen komoly, vagy az ordas nagy hülyeség kategóriába tartozik-e.

A Cadenza szintén a Sailfish alapjait használó Swordfish oprendszert kapja majd meg, aminek egyik legfontosabb új eleme a mesterséges intelligencia használata lesz. A cég fogadkozik, hogy jövőre alapjaiban szeretnék megváltoztatni a mobilkommunikációról való elképzeléseinket, amiben fontos szerepet kapnak majd a neurális hálózattal (CNN), a természetes nyelvi feldolgozással (NLP) és a rövid/hosszú távú memória hálózattal (LSTM) összefüggő kutatási eredmények.

Turing_Phone_Cadenza_specs

Hogy ezek mégis miben, hogyan segítenek majd, azt nem tudni, de a három betűs rövidítések egyelőre elég impozánsak.

Nem kérdés, hogy a forradalmi szoftveres háttér bika hardvert igényel, de a Cadenza tervezett összetevőit elnézve ez most egy elég nagy kamunak tűnik. A Turing Robotic Industries az 5,8 colos, QHD felbontású kijelző mellé rögtön kettő, nyolcmagos Snapdragon 830 chipstettel számol, amit laza 12 GB RAM-mal, valamint egy 1 TB-os tárhellyel egészítene ki.

Turing_Phone_Cadenza

Ezek után a 60 megapixeles hátlapi (IMAX 6k, jelentsen is ez bármit), a 20 megapixeles előlapi kamera, a 100 wh-s (!) akkumulátor, a 4 SIM-es kialakítás, illetve a Marshall Eualizer már nem is olyan nagyon meglepő.

Egyelőre nem tehetünk mást, mint várni 2017-ig, amikor majd visszatérünk a dologra és megnézzük, hogy mi minden valósult meg az ígéretekből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik