Mobil

Okosított érintőtollat mutogat az LG

Nehezebben elhagyható és okosabb tollal, valamint elegánsabb kinézettel érkezik az LG Stylus 2.

Már mindenki a közelgő Mobil Világkongresszusra készül, és az LG-ről is tudjuk, hogy villant néhány újdonságot, így például jön majd az új csúcstámadó, tehát az LG G5 , illetve két középkategóriás, de a prémium felé nyújtózkodó modellel is megismerkedhet a publikum. Addig is azonban van még érdekesség, jelen esetben az LG G Stylo, vagy errefelé ismertebb nevén a G4 Stylus utódja, ami továbbra is középkategóriában mozog, de immár LG Stylus 2 néven.

Ugyanakkor a fém keret mindenképpen elegánsabbá teszi elődmodelljénél, és a toll is okosodott valamit, mert kapott egy nanoréteg bevonatot, és az LG szerint ezzel sokkal precízebbé válik gumis társaihoz képest. Maga a Stylus 2 továbbra is 5,7 hüvelykes, kijelzője 720p-s, ugyanakkor vékonyabb a G4 Stylus-hoz képest, hiszen csak 7,4 milliméteres, súlya pedig 145 gramm (tehát könnyebb is). Az új eszköz túl sok újdonságot nem mutat, továbbra is négymagos, 1,2 GHz-es processzor dolgozik benne (feltételezhetően Snapdragon 410), tárolókapacitása pedig 16 GB, ami bővíthető. Ugyanakkor RAM-ban hízott valamelyest, mert a korábbi 1 GB helyett immár 1,5 GB áll rendelkezésre, illetve a kamera is fel lett kicsit pumpálva, ennek köszönhetően a 8 megapixeles egység helyett immár 13 megapixeles várja, hogy megörökítsük a pillanatot az örökkévalóságnak.

lg stylus 2

Visszatérve a tollra, kapunk néhány új funkciót, így például amint kihúzzuk a helyéről, máris aktiváljuk a Pen Popot, ami egy shortcut menü a Pop Memóhoz, és a Pop Scannerhez, és nehezebben tudjuk elhagyni a tollat is, köszönhetően a Pen Keepernek. Amikor ugyanis a phablet mozgást érzékel úgy, hogy a toll nincs a helyén, azonnal figyelmeztet.

Az LG Stylus 2-n Android 6.0 fut majd, és három színben kerül a boltokba (fehér, titán, vörös), illetve a gyártó szerint “kivételes árazású” modellként érkezik, de azt nem tudni, mit jelent pontosan a kifejezés. Viszont az MWC-n biztosan kiderül, addig meg kibírjuk valahogy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik