Mobil

Törpe iPhone-nal újíthat az Apple

Az elemző szerint hiányoznak a vásárlóknak a kisméretű készülékek, újra megjelenhet a négyhüvelykes mobil a kínálatban.

Ismét lehet kisméretű mobiltelefon az Apple kínálatában – a Tech Insider úgy értesült, hogy az iPhone 7-es mellett kiadnak majd egy kisméretű, négyhüvelykes képátlójú, fém borítású készüléket is.

Ming-Chi Kuo, a KGI Securities elemzője a portálnak azt mondta: a készülék olyasmi lesz, mint egy továbbfejlesztett iPhone 5s, erősebb processzor lesz benne – ugyanaz, mint az iPhone 6s-ben, de a 3D Touch-ot például nélkülözni fogja. Kuo szerint azért is szükség van a készülékre, hogy az Apple nagyobb választékot tudjon nyújtani.

Korábban az Apple az iPhone 5-ből kiadott egy olcsóbb változatot iPhone 5c néven, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az elemző szerint ugyanakkor továbbra is igény van arra, hogy áruljanak kisméretű készülékeket. A kínai terjeszkedéshez nagyobb termékkínálatra lenne szükség, márpedig fontos piacról van szó, folyamatosan bővülő középosztállyal.

A Tech Insider emlékeztet, hogy Kuo jóslatai rendkívül nagy arányban beválnak: korábban megjósolta, hogy az iPhone 4,7 és 5,5 hüvelykes készülékeket ad ki, két méretben árulják majd az Apple Watch-t és azt is eltalálta, hogy milyen hardware-rel érkezik az iPhone 6s.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik