Média

Töredékére zuhant az RTL állami reklámbevétele

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 05. 09. 17:35

A 2010-es kormányváltás után az Orbán-kormány eleinte még növelte az RTL-nek juttatott állami reklámpénzeket, aztán 2012 után - pont, amikor a német ProSieben.Sat1 magyar vevőknek adta oda a konkurens TV2-t - hatalmas fordulat következett be. Készítettünk erről egy látványos ábrát is.
Korábban a témában:

Mint arról beszámoltunk, a hazai tévétársaságokat tömörítő Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) kedd délután végül mégis – a TV2 és a MEME közötti vita miatt több mint két hónap késedelemmel – publikálni tudta a teljes, 2016-ra vonatkozó televíziós reklámtorta adatokat a Siófokon zajló kétnapos Media Hungary 2017 konferencián, sőt a bejelentésen egyben az is kiderült, hogy 10 évre visszamenőleg éves bontásokban mekkora állami reklámköltések voltak a hazai televíziós piacon. Fény derült arra is, hogy 2015-ről 2016-ra 140 százalékkal növelte költéseit a tévés piacon a Magyar Állam.

Most a friss fejlemény az, hogy az RTL Magyarország nyilvánosságra hozta, neki az éves állami televíziós reklámköltések hány százaléka jutott az elmúlt 10 évben, 2007-től 2016-ig.

Ez alapján 2007-ben az állami reklámköltések 40,4 százaléka landolt a piacvezető tévés vállalatnál. Az érték a 2010-es kormányváltás után sem sokat változott, a mutató 40 százalék körül maradt, sőt 2012-ben ért a csúcsra, azaz az Orbán-kormány alatt eleinte még növekedett is a vállalatnál történő állami költés.A 2012-es csúcson az RTL az állami tévés reklámpénzek 58,7 százalékát tudhatta magáénak. Azóta viszont hatalmas fordulat következett be. 2012 és 2013 között a felére esett az RTL-nél a költés, majd a zuhanás tovább folytatódott. Olyannyira, hogy 2016-ban az Orbán-kormány már csak az adott év teljes tévés állami reklámpénzeinek mindössze 4 százalékát költötte el a nézettség alapján továbbra is piacvezető tévés vállalatnál. Ez a 2010-es kormányváltást követő értéknek körülbelül a tizede, míg a 2012-es csúcsnak körülbelül a tizenötöd része.

Ez látszik az alábbi ábránkon is.

RTL állami reklámbevételek
Az RTL Magyarország részesedése az állam által elköltött tévés reklámpénzekből 2007 és 2016 között.

2016-ban a teljes állami reklámköltés a hazai televíziós iparágban összesen 6,3 milliárd forintot tett ki. Ennek az RTL Magyarországra eső 4 százaléka 252 millió forintot tesz ki.

Pont ekkor került magyar kézbe a TV2

Felmerül jó néhány kérdés: vajon kinél maradt a fennmaradó állami reklámköltés 96 százaléka? Illetve hogyan lehetséges az, hogy nem a piacvezető cég vihette haza az állami reklámpénzek legnagyobb részét?

A történethez mindenesetre hozzátartozik, hogy a német ProSieben.Sat1 konszern éppen 2013-ban, az RTL Magyarország állami reklámbevételeinek első jelentősebb csökkenésekor adta el két magánszemélynek, Simon Zsoltnak és Yvonne Dedericknek a TV2-t, amihez akkor az Orbán-kormánnyal még jó kapcsolatokat ápoló Simicska Lajos nyújtott segítséget. (Ekkor keletkezett Simicska opciós joga a csatornára, amit végül hiába próbált érvényesíteni, mert a TV2 csoportot Simonék végül 2015-ben Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak adták tovább, Simicskát pedig a TV2 átalakításakor kicselezték.)

Jelen felmérésben állami reklámbevételnek a kormányzati és EU-s kampányok összegeit, illetve az állami cégek mint például a Szerencsejáték Zrt., a Budapest Bank, MKB Bank stb. költéseit vették figyelembe az adott évre vonatkozóan.

A Media Hungary 2017 konferenciáról ide kattintva további tudósításokat olvashat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHULA VISTA, CA - SEPTEMBER 16:  Vocalist Chester Bennington performs on stage with Linkin Park at Sleep Train Amphitheatre on September 16, 2014 in Chula Vista, California.  (Photo by Daniel Knighton/FilmMagic)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.