Média

Átigazol a konkurenciához a UPC Magyarország vezér-helyettese

Carra Anita. Fotó: UPC
Carra Anita. Fotó: UPC

A 24.hu információi szerint távozott Carra Anita, a UPC Magyarország kábelszolgáltató második embere, aki tavaly szeptemberben lett a kábelszolgáltató vezérigazgató-helyettese, amikor a vezérigazgatót is cserélte a cég.

Kiemelkedő éve volt a UPC Magyarországnak

Éppen ma tette közzé a kábelszolgáltató a tavalyi évre vonatkozó üzleti jelentését. Ez alapján úgy tűnik, a tavaly életbe lépett új műsordíj ellenére is növelni tudták ügyfélszámukat és árbevételüket. Sőt, kimagasló eredményeket produkáltak.

Carra Anita a Vodafone Magyarországnál folytatja pályafutását, bár az egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen szerepkörben, de az biztos, hogy valamilyen vezetői feladatot bíznak rá. Carra Anita szakmai előélete alapján egyébként nem lenne meglepő, ha a marketing terület hozzá kerülne.

Kerestük az ügyben a UPC Magyarországot és a Vodafone-t is. Előbbinél azonban nem válaszoltak tegnapi megkeresésünkre. A Vodafone sajtóosztályán viszont szűkszavúan ugyan, de megerősítették, hogy hozzájuk igazol a szakember. Egyéb részleteket arra hivatkozva nem kívántak adni, hogy az új vezető csak április elsején érkezik majd.

Carra Anita 2015 májusa óta dolgozott a UPC Magyarországnál, eleinte mint marketing és tartalomfejlesztési igazgató, 2016 szeptemberében azonban elfogadta a vezérigazgató-helyettesi pozícióra történő felkérést. UPC-s pályafutását megelőzően 18 évet töltött az Unilevernél, ahol kereskedelmi, marketing és értékesítési területeken szerzett tapasztalatot különböző pozíciókban. 2012 óta az Unilever tisztítószer és kozmetikai üzletágának marketing igazgatójaként felelt a teljes közép-kelet-európai régió marketingtevékenységéért. Hollandiában és az Egyesült Királyságban is folytatott tanulmányokat, folyékonyan beszél angolul, hollandul és olaszul.

Egyébként éppen tegnap írtuk meg azt is, hogy a konkurens Invitel kábelszolgáltatónál is jelentősnek mondható személyi változás történt, hiszen már nem dolgozik a cégnél Müller Mihály, aki a nemrégiben tulajdonoscserén átesett műsorterjesztő cég által továbbított televíziós tartalmakkal kapcsolatos megállapodásokért is felelt. A távozást az érintett is megerősítette kérdésünkre.

Médiaszolgáltatói oldalon is jelentős változásnak mondható, hogy új igazgatókkal egészül ki a TV2 Zrt. igazgatósága. Érkezik például a felszámolt Ezüsthajó Kft. egykori tulajdonosa, és egy korábban Mészáros Lőrinc által is támogatott vezető is bekerül a cég irányítói közé. Sőt Csányi Sándor közeléből is jön egy új tag a TV2 Média Csoport igazgatóságába.

(Kiemelt kép: Carra Anita. Fotó: UPC Magyarország/24.hu archív)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik