Shakespeare-drámát adaptálni hatalmas kihívás napjainkban, hiszen az angol nyelvű drámaírás legnagyobb alakjának alkotásait már annyiszor álmodták színpadra és filmre, hogy kivételesen újat kell mondani a feldolgozásban ahhoz, hogy a néző felkapja a fejét; de ugyanez igaz egy Shakespeare-dráma által inspirált regény adaptálására is, mert fennáll a veszély, hogy valami igazán bagatell alkotás készül belőle.
A Lady Macbeth furcsa teremtmény, hiszen nevében abszolút shakespeare-i, viszont az alapjául szolgáló mű, Nyikolaj Szemjonovics Leszkov 19. századi orosz író Kisvárosi Lady Macbeth című regénye szláv környezetben játszódik, amit a film át/visszahelyez az angol vidékre, hogy cselekménye találkozzon a skót sztorival, és a női főhős jellemében ugyancsak előkerüljön a gyilkosságra való felbujtás.
Ugyanis a hasonlóságokat leszámítva és a viktoriánus külső ellenére is egy tökéletesen modern darab, amit a film remekül tálal, hiszen egy kényszerházassága ellen tüntető, nagyon is ambiciózus főszereplő vívódásait láthatjuk. Feminista kiáltvány nem lesz a filmből, mégis kihangsúlyoz valami fontosat:
A film főszereplője Catherine, akit egy kevéske föld ellenében megvásárolnak az apjától, és egy nagy ház úrnőjeként kényszerül leélni további életét, ahol férje egy impotens, tutyimutyi alak, apósa pedig egy basáskodó vén fráter. Minden napja ugyanúgy telik: korai kelés, öltözködés, evés varrás, evés, unatkozás a kandalló előtt, evés és alvás.
Nagyon szereti a természetet, ám megtiltják számára, hogy elhagyja a házat. Ezt egy ideig tűri, ám amikor a család férfitagjai elmennek otthonról hosszabb időre, a nő kihasználja ezt és nagy sétákat tesz. Összeismerkedik egy fekete szolgálóval, akivel onnantól kezdve gyakran tölti együtt az éjszakáit. Apósa azonban hazatér, Catherine pedig tervet eszel ki, hogy megölje.
Ahogy egy Shakespeare-inspirálta drámában, vagy egy normálisan felépített filmben lenni szokott, a gyilkosság aztán újabb gyilkosságokat szül, a gyeplő pedig folyamatosan csúszik ki a titkos románc tagjainak kezéből.
Látszólag.
Mert Catherine ránézésre naiv, valójában akaratos, számító és okos. Aktív szereplő, aki a klasszikus viktoriánus női alakokkal ellentétben képes improvizálni, hogy mindent megússzon.
Végtelenül egyszerű történet ez, egy szeretetre és önállóságra vágyó nőtől, nagyon hatásos mondanivalóval, egy hihetetlenül tehetséges 21 éves színésznővel (Florence Pugh) de a Lady Macbeth – a legordasabb kritikusi megfogalmazással élve – rétegfilm, ami mindazok számára ajánlott is, akik valami SZÉPET és elgondolkodtatót akarnak látni. Nem szeretnék elriasztani senkit a megnézésétől, de sajnos hiányzik belőle az élmény.
