Kultúra

Öt napig az utcán élt, hogy megtapasztalja, milyen érzés hajléktalannak lenni

Haszon Zsófia
Haszon Zsófia

újságíró. 2017. 04. 24. 20:30

Van egy színdarab, amit nemcsak azoknak kell látniuk, akik a hétköznapokban leszegett fejjel száguldanak el az aluljárók szegleteiben csoportosuló hajléktalanok mellett. Azoknak is, akik az empátiás készséget előszeretettel említik a jó tulajdonságaik között. Néha házhoz kell menni a pofonért. 
Korábban a témában:

Zsefle Zsuzsanna hajléktalanként állandó lakcím híján főként takarítással tud pénzt keresni.

  • Kéthetente öt-öt órát dolgozik egy irodában, így keres 12 ezer forintot egy hónapban.
  • Egy könyvtárban hetente egyszer másfél órát takarít összesen havi ötezer forintért.
  • Egy családnál heti egy napot dolgozik nyolc órában, alkalmanként négyezerért.
  • Egy másik irodában pedig tartós élelmiszerért cserébe végzi ezt a munkát.

Nem olyan rég volt még két másik állása is, de a család külföldre költözése, illetve a lakásgaléria bezárása óta ezekről a helyekről már nem számíthat bevételre.

A hat munkahelyen összesen 51 ezer forintot keresett, most ennél is kevesebből kell kijönnie havonta. 

Zsuzsa történetét Szalai Kriszta Maradjunk annyiban című egyszemélyes darabján keresztül ismertem meg a Centrál Színházban. A színésznő tavaly nyáron egy rádióriportot hallott a huszonhat éve Budapest utcáin élő Zsuzsannával, és annyira megérintette a története, hogy mindenképpen színpadra akarta vinni.

Úgy éreztem, meg kell osztanom Zsuzsa erejét és hitét a nagyvilággal. Elképesztő, hogy évtizedek óta otthontalan, borzasztó dolgokat élt át gyerekkora óta, mégis ő ad másoknak erőt a Város Mindenkié aktivistájaként. Emellett szeretném, ha az emberek ítélkezés helyett néha elgondolkodnának azon, vajon mi sodorhatott egyeseket nincstelenségbe, milyen múltbéli terheket kell cipelnie egy-egy fedél nélkül élőnek

– mondta az előadás után a színész-rendező.

A Város Mindenkié (AVM) csoport 2009 augusztusában alakult olyan hajléktalan emberek részvételével, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. A csoport tagjai hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt és lakásszegénységben élő emberek és biztos lakhatással rendelkező szövetségeseik.

A darabban Szalai Kriszta Zsuzsa bőrébe bújik, hogy másfél órán át az életéről meséljen, kezdve a nevelőotthonban töltött gyerekkorral, a nemi erőszakot elkövető apán át, a bántalmazó férjen, az öt eltemetett gyermeken keresztül, az utcán végigszenvedett ráktól egészen napjainkig.

Empátia ide, szociális érzékenység oda, csak kevesen kíváncsiak a pályaudvarokon, aluljárókban éjszakázó hajléktalanok életútjára. A darab ilyenformán a közvetítő szerepét vállalta fel az egymástól elszigetelt valóságok között. A rendezőnek azonban nem volt elég a Zsuzsával folytatott több mint három órás érzelemdús beszélgetés.

Eldöntötte, öt napra az utcára költözik, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, milyen érzés kizuhanni a szociális védőhálóból.

A legelső praktikus dolog, amire kíváncsi voltam, az a WC-kérdés. Egy átlagos ember számára e létszükséglet kielégítése teljesen természetes, ám annak, akinek nincs munkahelye, nincs otthona, nem tud hová behúzódni, ez egy megoldandó probléma. Szóval addig ittam, amíg nem volt más választásom: koldulnom kellett a mosdóért.

– emlékezett vissza Szalai Kriszta, majd egyből hozzátette, borzasztó nehéz volt feladnia büszkeségét a kéregetés érdekében. Amikor pedig nagy nehezen hozzájutott pár száz forinthoz, következett az újabb akadály: vajon hová engedik be mosdóba? Leginkább elutasító válaszokat kapott, sokszor egyértelműen jelezték számára, hogy félnek a fertőzésektől, betegségektől.

Ám a közönynél és agressziónál jött még rosszabb, amire a színésznő egyáltalán nem számított,

az utcán töltött első egy óra után gyakorlatilag realizálódott, hogy nem létezem. Két napig kellett szoknom, hogy mindenki átnéz rajtam. Hiába tudtam, hogy az önkéntes száműzetésem hamarosan véget ér, mégsem voltam képes leküzdeni a maró érzést, hogy Szalai Krisztára senki sem kíváncsi többé.

A színész-rendező az öt nap alatt nem tétlenkedett, igyekezett munkát keresni, takarítást, utcaseprést vállalni, járt ételosztáson, és minden nap megpróbált bejutni a női szállóra – sikertelenül. Ez idő alatt folyamatosan az emberi reakciókat figyelte, és arra törekedett, hogy megértse a gyakori elutasítások mögött meghúzódó okokat. Utcai élményeit mind beleszőtte a színpadi monológba, talán ennek köszönhető, hogy a nézőtéren másfél órán keresztül szinte hallani lehet a jelenlévők agyában zakatoló fogaskerekeket, azt, ahogy a nyilvánvalóan szociálisan érzékeny közönség egyre közelebb kerül az otthontalanok lelkében végbemenő folyamatokhoz.

A súlyos csendet végül Zsefle Zsuzsanna színpadra érkezése törte meg. Így a színpadon látott hajléktalan nő mögül egyszer csak előbújt a valódi ember, hogy aztán a darab utolsó fél órájában a nézők feltehessék addig megválaszolatlan kérdéseiket.

Különleges élmény volt megtapasztalni, hogy a közönség soraiban ülőket szinte kivétel nélkül a civilek nyújtotta segítség helyes formája érdekelte. Zsuzsától főként azt akarták megtudni, miként tehetnek egyénenként valamit azokért az emberekért, akik ilyen-olyan okokból az utcára kényszerültek.

Szalai Kriszta eddigi négy előadásának kézzel fogható eredménye is van: néhányan a nézőtérről, önszerveződőn módon elindítottak egy mentorhálózatot, amelynek a pontos körvonalai a következőkben rajzolódnak majd ki.

(Fotó: Székely Péter)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

NEW YORK, NY - MAY 18: Outside the Fox News studios, a news ticker displays news of the passing of Roger Ailes, May 18, 2017 in New York City. Ailes, founder and ex-CEO of Fox News, passed away on Thursday morning at age 77. (Photo by Drew Angerer/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.