Kultúra

Idehaza sincs ellenfele a Halálos iramban 8-nak

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 04. 24. 17:20

A hétvégén sem a korábbi, sem az új kihívók nem tudták megszorongatni a verdás akciófilmet.
Korábban a témában:

Akárcsak a tengerentúlon, úgy hazánkban is folytatódik a Halálos iramban 8 (rém)uralma, amelyet a hétvégén összeszedett 90,7 millió forinttal szilárdított meg Vin Dieselék produkciója. Mögötte ismét a Bébi úr futott be ezüstérmesként 44,6 millió forinttal, továbbra is maga mögött tartva a múlt héten is ezüstérmes és az év legnézettebb filmje címmel is büszkélkedő Kincsemet, amely 27,2 milliót termelt.

Miután még Herendi Gábor kalandfilmjét sem tudták befogni, így csupán a középmezőnybe kapaszkodtak fel az aktuális premierfilmek, melyek közül az Öldöklő szerelem teljesített a legjobban: 20,1 millióval debütálva negyedik lett. Tőle alig egy hajszállal lemaradva, 20 milliót harácsolva végzett ötödikként a Tűnj el! című horror (előzetes itt), amely alig félmillióval előzte csak meg A szépség és a szörnyeteget.

A mezőny hátsó részében nem történt nagy változás, eltekintve attól, hogy tizedikként még éppen befutott a hazai mozikban szintén csütörtök óta látható Alibi.com című francia vígjáték, amely ezáltal Török Ferenc 1945 című mesterművét fosztotta meg attól, hogy bekerüljön a TOP 10-be.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (április 20. – április 23.):

1. Halálos iramban 8 – Hétvégi bevétel: 90,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 63.041 néző. Teljes bevétel: 365,0 millió forint. Össznézőszám: 257.487 néző.
2. Bébi úr – Hétvégi bevétel: 44,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 32.710 néző. Teljes bevétel: 154,8 millió forint. Össznézőszám: 114.242 néző.
3. Kincsem – Hétvégi bevétel: 27,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 19.362 néző. Teljes bevétel: 407,8 millió forint. Össznézőszám: 305.881 néző.
4. Öldöklő szerelem – Hétvégi bevétel: 20,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 13.604 néző. Teljes bevétel: 20,1 millió forint. Össznézőszám: 13.604 néző.
5. Tűnj el! – Hétvégi bevétel: 20,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 13.700 néző. Teljes bevétel: 20,1 millió forint. Össznézőszám: 13.763 néző.
6. A szépség és a szörnyeteg – Hétvégi bevétel: 19,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 13.450 néző. Teljes bevétel: 372,1 millió forint. Össznézőszám: 261.893 néző.
7. Vén rókák – Hétvégi bevétel: 18,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 13.009 néző. Teljes bevétel: 102,5 millió forint. Össznézőszám: 71.877 néző.
8. Hupikék törpikék: Az elveszett falu – Hétvégi bevétel: 14,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 10.532 néző. Teljes bevétel: 116,9 millió forint. Össznézőszám: 89.480 néző.
9. Brazilok – Hétvégi bevétel: 13,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.094 néző. Teljes bevétel: 72,1 millió forint. Össznézőszám: 50.774 néző.
10. Alibi.com – Hétvégi bevétel: 9,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.530 néző. Teljes bevétel: 9,8 millió forint. Össznézőszám: 6.530 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Orbán, Merkel (orbán viktor, merkel, )
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.