Kultúra

A Zootropolis nyusziját nem lehet lenyomni az amerikai mozikban

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2016. 03. 21. 09:45

Legalábbis a riválisok képtelenek rá, így a frissen bemutatott A beavatott 3 és a Miracles from Heaven című dráma is alulmaradt a hétvégén.

Folytatódik a Zootropolis – Állati nagy balhé uralkodása a tengerentúlon, miután a Disney animációs filmje a hétvégén 38 millió dollárt termelve megőrizte vezető pozícióját a bevételi lista élén, ezáltal immár harmadik hete övé a trón. Ugyan megközelítette, de nem tudta befogni a bajnokot A beavatott-sorozat: A hűséges, amely 29 millióval nyitott és így lett második, a dobogó legalsó fokára felkapaszkodó Miracles from Heaven című alkotás előtt, amely már jóval visszafogottabban termelve 15 millióval debütált.

A két újonnan érkezőnek hála leszorult a dobogóról és már csak negyedik a 12,5 milliót összeszedő 10 Cloverfield Lane, amelyet továbbra is a Deadpool követ, ezúttal kereken 8 millióval az ötödik helyen. Hatodik lett a magyar mozikban meglehetősen képzavaros címmel futó Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma 6,8 millióval, amely ugyancsak a két pozíciót vesztő a produkciók táborát bővíti, akárcsak a szerény 2,8 milliót kuporgató és hetedikként befutó Whiskey Tango Foxtrot című háborús komédia. A nyolcadik és a kilencedik is kettőt rontott: ezek a The Perfect Match című dramedy és az Agyas és agyatlan, melyek nagyon gyengén teljesítve 1,9 és 1,4 millióra voltak csak képesek. A listát aktuálisan A visszatérő zárja, amely a múlt heti kiesését követően 1,2 millióval mostanra visszaszenvedte magát a mezőny végére.

Akárcsak világszerte, úgy az Egyesült Államokban is ezen a héten kerül a mozikba a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, amelynek már az előzetes jegyeladásai is csaknem rekordokat döntögetnek, magyarán gyakorlatilag borítékolható, hogy egy hét múlva már a Warner Bros. szuperhősmozija lesz az új bajnok.

A teljes hétvégi USA TOP 10 (március 18. – március 20.):

1. Zootropolis – Állati nagy balhé – Hétvégi bevétel: $38,0m. Összbevétel: $201,8m. Gyártási költség: $150m.
2. A beavatott-sorozat: A hűséges – Hétvégi bevétel: $29,0m. Összbevétel: $29,0m. Gyártási költség: $110m.
3. Miracles from Heaven – Hétvégi bevétel: $15m. Összbevétel: $18,5m. Gyártási költség: $13m.
4. 10 Cloverfield Lane – Hétvégi bevétel: $12,5m. Összbevétel: $45,1m. Gyártási költség: $13m.
5. Deadpool – Hétvégi bevétel: $8,0m. Összbevétel: $340,9m. Gyártási költség: $58m.
6. Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma – Hétvégi bevétel: $6,8m. Összbevétel: $50,1m. Gyártási költség: $60m.
7. Whiskey Tango Foxtrot – Hétvégi bevétel: $2,8m. Összbevétel: $19,2m. Gyártási költség: $35m.
8. The Perfect Match – Hétvégi bevétel: $1,9m. Összbevétel: $7,3m. Gyártási költség: $5m.
9. Agyas és agyatlan– Hétvégi bevétel: $1,4m. Összbevétel: $5,9m. Gyártási költség: $35m.
10. A visszatérő – Hétvégi bevétel: $1,2m. Összbevétel: $181,1m. Gyártási költség: $135m.

Forrás: Box Office Mojo
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.