Koltai Lajossal készült nagyinterjú az eheti Szabad Föld hasábjain. A többek mellett Az óceánjáró zongorista legendája, a Maléna vagy A napfény íze operatőre számos jeles díjat tudhat magáénak, Oscart viszont még nem sikerült nyernie, bár már nagy eséllyel állt közel hozzá:
A Maléna című filmmel ott ültem az Oscar-díjátadón, a legjobb operatőr kategória jelöltjeként, és az jött mindenki felől, hogy nem nyerheti más. Mégsem engem hívtak a színpadra.
A miért? kérdésre pedig így válaszolt:
A Malénának csak két jelöltje volt: zeneszerzője, Ennio Morricone ötödször került a legjobb ötbe, én először, így kihátráltak mögülünk a forgalmazók.
És olyankor összedől világ?
Néhány percre igen. Szörnyű érzés. Az óceánjáró zongorista legendájánál is hasonló történt. Rajongtak körülöttünk, de a forgalmazótól mindenkit leváltottak, eltűntek. Majd megjelent egy fiatal csapat, nem is nagyon értettek a szakmához, de átvették az irányítást. Kétszer is átvágatták a filmet Tornatoréval, a rendezővel, aki ezt nagyon zokon vette, de megtette, majd annyira összevesztek, hogy a filmet ignorálták
Az operatőrként és rendezőként is bizonyított filmes arról is beszél, kinek, minek kell megfelelni ahhoz, hogy egy film eljusson az Oscar-díjig.
“A legjobb öt közé kerülni csak szakmaiság kérdése. Ugyanis addig csupán a szakma képviselői szavaznak, különböző szekciókban. Azután viszont a majdnem hétezer tagú amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia minden tagja voksol. Tehát olyanok is, akik nem is látták a filmet. Az ügynökségek és a forgalmazók próbálják a megfelelő helyekre eljuttatni az adott filmet, hogy minél több akadémiai tag lássa, és minél többen beszéljenek róla. Dollármilliók mennek el marketingre.”
Koltai Lajos nevét egyébként egy operatőri technika is viseli:
Los Angelesben az utcán mondták a kollégák, hogy „lajosingoltunk”. Nem tagadom, isteni dolog volt hallani. A „lajosolás” – amit én azóta is használok, de lehet, hogy Hollywoodban már elfelejtették – lényege, hogy a szereplők közelében lévő bútorokra irányított (és ezáltal megfestett) fény adja a különleges hangulatú megvilágítást.
A Szabad Földben olvasható cikk végén természetesen a jövő terveiról is beszél a Sorstalanságot rendezőként jegyző művész:
Kaptam angolul egy Julia Orringer-regényt, A láthatatlan hidat. A Lánchíd felrobbantva állt a borítóján. Egyből beleszerettem a könyvbe. Nagy nehezen kapcsolatba léptem az írónővel, már találkoztunk is, azt mondta, hogy a Sorstalanság és a Napfény íze hatására írta ezt a regényét.
