Kultúra

Roman Polanski biztos nem Kaczynskiék mellett kampányol

Jaroslaw Kaczynski pártja kiemelt hangsúlyt fektet az erkölcsösségre és a törvény előtti egyenlőségre. A pártelnök Polanski ügyét hozta fel példaként arra, hogy a média részéről egyre gyakoribb a hírességekkel szembeni elnéző magatartás.

Nyíltan ki lett mondva, hogy nem kellene őt felelősségre vonni a cselekedeteiért, mivel kiemelkedő tehetségű, világszerte híres filmkészítő

– mondta Kaczynski, hangsúlyozva, hogy pártjának hatalomra kerülése esetén “teljes mértékben el fogják utasítani ezt a fajta hozzáállást”.

A miniszter dönt

A krakkói bíróság október 30-án, vagyis a parlamenti választásokat követően fog dönteni Polanski kiadatásáról. A közvélemény kutatások szerint Kaczynski pártjának van a legnagyobb támogatottsága.

Amennyiben a bíró elutasítja a világhírű filmrendező kiadatását, az ügy lezárul, ám, ha helyt ad az amerikai kérelemnek, akkor a lengyel törvények értelmében az igazságügy-miniszternek kell kimondania a végső szót az ügyben.

Évtizedek óta menekül

Polanskit 1977-ben vádolták meg az Egyesült Államokban liliomtiprással. Később beismerte, hogy valóban törvénytelen kapcsolatra lépett egy 13 éves lánnyal. Az ítélet elől Franciaországba menekült, mert attól tartott, hogy a vádalku ellenére hosszabb börtönbüntetésre ítélik, mint az a 42 nap, amelyet pszichiátriai megfigyelés alatt elzárva töltött.

A 82 éves filmrendező Párizsban él, de Krakkóban is van lakása. Legújabb filmjét Lengyelországban forgatja, ám a kiadatási kérelem jóváhagyása esetén a készülő alkotás is veszélybe kerülhet.

Polanski ügyvédje szerint a bizonyítékok és a nézőpontok részletes ismeretének hiányában az üggyel kapcsolatban tett bármilyen kijelentés “teljesen alaptalan”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik