Kultúra

Festmények a városházi folyosókról

A városházi folyosók és irodák falait díszítő alkotások is láthatók a REÖK legújabb kiállításán, mely Szeged Város képzőművészeti gyűjteményéből nyújt válogatást.

Nehéz szívvel váltak meg az őket körülvevő képzőművészeti kincsektől a szegedi városatyák. A fontos cél érdekében azonban ideiglenesen a polgármesteri, az alpolgármesteri és a főjegyzői irodából is kikerültek az impozáns festmények. Szeged Város képzőművészeti gyűjteményéből láthatnak ugyanis kincseket a REÖK látogatói. 

A kiállított művek nagy részéből akár egy vázlatos szegedi festészettörténet is összeállítható, hiszen helyet kapott a falakon többek közt Nyilasi Sándor, Endre Béla, Dinnyés Ferenc, Vinkler László, Dér István, Zoltánffy István, Sejben Lajos vagy Pataki Ferenc egy-egy alkotása is. Ez a tárlat megdobogtathatja a lokálpatrióta szíveket, amellett hogy jelentős képzőművészeti értéket is képvisel.

A polgármesteri szobából érkezett például az egyik legérdekesebb mű, Klebelsberg Kuno művelődéspolitikus portréja Nyilasi Sándortól. Hemmert János a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadásának jelentét – háttérben a dómmal – örökítette meg alkotásán, de láthatunk képeket a régi Szegedről is Balogh Margittól. Király-König Péter portréját Heller Ödön festette meg, a szegedi zeneiskola első igazgatója és a szegedi opera megteremtője szintén fontos személyisége a közös városi tudatnak.

Az október 13-ig látogatható tárlat bemutat klasszikusokat, így Mednyászky Lászlót, Kokas Ignácot és Bálint Endrét is. Jelen van a kortárs képzőművészet is, olyan reprezentánsokkal, mint ef Zámbó István, Bukta Imre vagy Wahorn András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik