Nagyvilág

Szijjártó Péternek lassan elege lesz az uniós szolidaritásról szóló frázisokból

szijjarto-peter(2)(210x140).jpg (szijjártó péter)
szijjarto-peter(2)(210x140).jpg (szijjártó péter)

Lassan elegünk van a szolidaritásról szóló frázisokból, miszerint nem szabad szemezgetni, és minden országnak be kell fogadnia a menekülteket

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Wiener Zeitung című osztrák lap szerdai számában megjelent interjújában.

A menekültkérdés és a magyar-EU-s viszony kormányzati álláspontját tükröző interjú részleteit röviddel azt követően tette közzé az MTI, hogy az Európai Bíróság elutasította a kvótaügyben benyújtott magyar és szlovák keresetet.

A miniszter azt hangoztatta, hogy Magyarország az Európai Unió külső határát védi, és az egész uniót védelmezi. Erre eddig az infrastrukturális, személyi és kiképzési kiadásokat is beleértve több mint 800 millió eurót költött Magyarország.

A határvédelem miért nem tartozik bele a szolidaritás kategóriájába? Nem vagyunk szolidárisak, ha Szlovéniába és Bulgáriába küldünk segítséget?

– tette fel a kérdést a miniszter.

Szijjártó kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy Magyarország közreműködne a földközi-tengeri bevetésekben is.

Már régóta mondjuk, hogy bevethető egységre van szükség, amely biztosítja a tengeri határokat

– mondta és hozzátette: bonyolult, ugyanakkor nem lehetetlen ügyről van szó. Meglátása szerint ezen az utóbbi két évben kellett volna dolgozni a menekültelosztás kvótájáról szóló egyeztetések helyett.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy az EU ereje az egységben rejlik, amelyet meg kell őrizni. Indoklása szerint ezért nem tudja Magyarország már meghallani az uniós pénzekkel kapcsolatos fenyegetéseket és zsarolási kísérleteket. Amikor Magyarország belépett az unióba, a megállapodás arról szólt, hogy megnyitja piacát és pénzügyi forrásokban részesül, de ebből számos osztrák, német, francia és más vállalkozás is óriási hasznot húzott.

Az uniós támogatások nem humanitárius segítségnyújtást jelentenek

– magyarázta a miniszter, akinek meglátása szerint ezek a pénzek szerződés alapján folynak be Magyarországra és más államokba, ennek előnyét pedig a külföldi cégek is élvezik.

Amikor két évvel ezelőtt az illegális bevándorlás biztonsági kockázatairól és az unió védelmének szükségességéről beszéltünk nácinak és fasisztának bélyegeztek minket, többek között így tett az akkori osztrák kancellár is – mondta és hozzátette: mindez akkor történt, amikor Magyarország kerítést épített.

Amikor az osztrák kormány később ugyanazt tette a szlovén-osztrák határon, akkor úgy emlegették, hogy „kapu oldalsó szárnyakkal”. Szijjártó szerint ez képmutatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik