Nagyvilág

Moszkvai feketelistán a Jehova Tanúi

A kisegyház felkerült az Oroszországban betiltott szervezetek listájára.

Az igazságügyi minisztérium emlékeztetett rá, hogy az orosz legfelsőbb bíróság április 20-án már betiltotta a Jehova Tanúit, mint “szélsőséges szervezetet”. A hatóságok korábban a felekezet több kiadványát felvették a tiltott szélsőséges publikációk listájára. Az orosz ügyészség szerint a Jehova Tanúi olyan szervezet, amely családokat választ szét, gyűlöletet kelt, és emberi életeket fenyeget.

A felekezet szerint a hatóságok hamis képet festettek róla.

A bíróság elrendelte a Jehova Tanúihoz tartozó – Oroszországban működő – mind a 395 szervezet felszámolását. A felekezet vagyona állami tulajdonba kerül. Az EU és az Egyesült Államok által is bírált ítéletet a Jehova Tanúi az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) megfellebbezte.

A Jehova Tanúit az 1870-es években alapította az amerikai Pennsylvania állambeli Pittsburghben a presbiteriánus Charles T. Russell.

Számos vallástörténész szektának minősíti az egyházat, amely a “Bibliából kiindulva” új következtetésekre jutott, elvetette a régi, téves tanokat (például a kereszt tiszteletét). A tagoktól megkövetelik, hogy feltétel nélkül vessék alá magukat a felekezet akaratának és céljainak.

A felekezet központja az Egyesült Államokban működik, világszerte vannak helyi szervezetei, hívei számát 8 millióra becsülik. Több országban – Kínában, Észak-Koreában, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Grúziában, Tádzsikisztánban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Irakban – betiltották a működését.

A cári Oroszországba – Odesszába – európai körútja keretében, 1891-ben látogatott el az alapító Charles T. Russell. A Szovjetunió idején az ugyancsak a mai Ukrajnában található Harkivban jelentek meg a jehovisták az 1920-as években. Számuk jelentősen megnőtt 1939-1940-ben, amikor Nyugat-Ukrajnát, Észak-Bukovinát és a balti államokat a Szovjetunióhoz csatolták.

Mivel megtagadják a katonai szolgálatot, a jehovistákat “szovjetellenes elemként” Szibériába, Kazahsztánba és a Távol-Keletre száműzték. 1996-ban Borisz Jelcin orosz elnök rendeletére rehabilitálták a felekezetet. A Jehova Tanúit 1991-ben jegyezte be hivatalosan az Oroszországi Föderáció igazságügy-minisztériuma. A felekezetnek saját adatai szerint 175 ezer követője van Oroszországban. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik