Külföld

Társaira és tanárára lőtt egy mexikói diák

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 01. 18. 19:21

Tüzet nyitott a társaira és tanáraira szerdán egy 15 éves diák egy Észak-Mexikóban működő amerikai kollégiumban, és három fiatalt és egy tanárnőt megsebesített, majd magára lőtt.

Halálesetről a hatóságoknak nincs megerősített értesülésük, noha a helyi sajtó szerint három ember meghalt. Ezzel szemben Nuevo León szövetségi állam illetékese azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy három kórházban ápolt sebesült állapota nagyon súlyos.

A jelek szerint a tanárnő ellen irányult a támadás

– mondta Aldo Fasci, a tagállami kormányzat biztonsági szóvivője.

Az incidens a Monterrey város peremén lévő (középiskolai) Északkeleti Amerikai Kollégiumban történt. A merénylőről azt közölték, hogy depresszió miatt pszichiátriai kezelés alatt állt. Az még nem derült ki, hogy öngyilkos akart-e lenni, vagy véletlenül sebesítette meg magát a torkán.

A szóvivő szerint a diák otthonról vitte magával a fegyvert. Az illetékes az eset nyomán azt szorgalmazta, hogy ismét vezessék be a diákok táskáinak átkutatását az iskolákban. Ilyen intézkedést egyszer már bevezettek, de azután a szülők tiltakozása miatt eltörölték.

Mexikóban nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok, nagyon nagy problémát jelent viszont a fegyvercsempészet és az illegális fegyverkereskedelem.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. június 6.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris  ülésén 2017. június 6-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.