Külföld

Nem tanult kisfia halálából a gondatlan apa

24.hu
24.hu

2017. 01. 12. 12:32

David Stephan és a felesége retekkel, fokhagymával és erős paprikával próbálták kezelni súlyosan beteg, 19 hónapos kisfiukat, Ezekielt. Amikor végre kórházba vitték a gyereket, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

A kanadai szülők a nyomozás során elmondták, hogy mindkettejüknek negatív tapasztalataik vannak a modern orvoslással kapcsolatban, ezért preferálják a természetes módszereket. Azt hitték, hogy a fiuk megfázott vagy influenzás lett, és ennek megfelelően próbálták gyógyítani. Csakhogy a kórházban kiderült, hogy Ezekielnek agyhártyagyulladása volt.

A kisfiú 2012-ben halt meg, a szülőket a gondatlanságuk miatt 2016 nyarán marasztalta el jogerősen a bíróság. Figyelembe véve, hogy Stephanék egyébként gondoskodó szülők voltak, az apát négyhavi, letöltendő börtönre, a feleségét háromhavi házi őrizetre ítélték. Mellékbüntetésként mindkettőjüket 240 órányi közösségi munka elvégzésére kötelezték.

Úgy tűnik azonban, hogy David Stephan semmit sem tanult a fia halálából. Január 10-re hirdették meg az előadását egy holisztikus, alternatív gyógykészítményeket forgalmazó üzletbe a British Columbia-i Pirnce Geroge-ba. A férfi arról beszélt, milyen mentális betegségeket kapott ő és a családja a modern orvosságoktól, és hogyan szabadultak meg ezektől az alternatív szerek segítségével.

David Stephan egy  Truehope Nutritional Support nevű cégnek dolgozik, amelyiknek az apja volt a társalapítója. A cég gyártja és forgalmazza az EMPowerplus készítményeket, amiket úgy hirdetnek, mint a gyógyszeripari termékek természetes alternatíváit, amik olyan pszichés betegségeket gyógyítanak, mint a bipoláris rendellenesség, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vagy a mindennapos stressz. A cég ellen már több per indult, mert semmi sem bizonyítja a termékeik hatásosságát, és azt sem, hogy azok biztonságosak lennének, ám eddig nem sikerült elérni a betiltásukat.

Még az ítélet kihirdetése előtt, 2016 júniusában David Stephan egy a CBC Calgarynak adott interjúban arról beszélt, hogy a fia halálával kapcsolatban nagyon sokat gondolkodott azon, hogy „mi lett volna ha”. Aztán azt mondta, nagyon aggódik amiatt, hogy az ügyet majd precedensként fogják használni arra, hogy szerető szülőket helyezzenek vád alá, akik nem úgy gondoskodnak a gyermekeikről, ahogy azt a kormány diktálja.

(via CBC News)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. január 12.
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke a sajtótájékoztatója után a fővárosi Radisson Blu Béke Hotelben 2017. január 12-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.