Nagyvilág

Gyújtogatva távoztak menekültek a calais-i táborból

A szándékos gyújtogatások miatt felrobbant legalább két gázpalack, egy ember könnyebben megsérült, mintegy kétszáz menekültet pedig át kellett helyezni a tábortól nyugatra egy üres telekre, a kikötői bevezető út közelébe

– közölte Pas-de-Calais megye prefektúrája.

A telep különböző pontjain éjfél és fél négy óra között ütött ki tűz több tucat sátorban a közigazgatási hatóság szóvivője szerint.

Egyes közösségeknél szokás, hogy felgyújtják a lakhelyüket, amikor azt el kell hagyniuk. A tűzoltók mindenhol megkezdték a tűzoltást és megakadályozták a tüzek terjedését

– hangsúlyozta a szóvivő.

A prefektúra azt is jelezte, hogy számítottak a jelenségre, miután a tábor déli oldalának márciusi felszámolásakor is a távozók egy része felgyújtotta a sátrát.

Emiatt előzetesen tűzoltókat irányítottak a táborba, a segélyszervezetek pedig előre poroltókat osztottak szét a menekültek között, akiknek egy része maga is beállt a tűzoltók közé tüzet oltani, más menekültek viszont kavicsokkal dobálták meg a hatósági embereket.

Patrick Visser-Bourdon rendőrfelügyelő elmondta, hogy 150-200 – elsősorban afgán és szíriai – menekültet kellett a felgyújtott területről evakuálni, köztük tucatnyi kiskorú gyereket, őket a segélyszervezetek és egy ápolónő helyezte biztonságba.

Harmadik napja folytatódik a telep kiürítése, ahonnan busszal szállítják át az önként távozókat kisebb csoportokban Franciaország távolabbi befogadó központjaiba, ahol a menekültek benyújthatják menedékkérelmüket. A kiürített sátrak és viskók lebontását kedden megkezdték a hatóságok.

A hatóságok szerdán is mintegy negyven buszt bocsátanak a menekültek rendelkezésére, az első járatok reggel megindultak az átmeneti szálláshelyekre.

Ami most történik Calais-ban, az Franciaország szép arca. Humanitárius akció folyik, amely tekintettel van a háború elől menekülő és menedéket kérő férfiakra és nőkre, s amely akciót határozottan hajtjuk végre

– mondta szerdán Manuel Valls miniszterelnök.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint kedd estig valamivel több mint 4 ezer ember hagyta el önként a telepet, amely a Nagy-Britanniába távozni szándékozók gyűjtőhelyévé vált az elmúlt időszakban.

A “dzsungelként” elhíresült nyomortelepen a kiürítés előtti hétvégén mintegy hat-nyolc ezer ember volt, főleg Afganisztánból, Szudánból, Eritreából érkezettek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik