Velencei biennále – Megnyílt a magyar pavilon
Külföld

Kiakadtak az evangélikusok azon, ahogy Balog Zoltán Bayer Zsoltot védte

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 13. 08:26

A publicista szavait a pápáról ők is vállalhatatlannak tartják.

Megütközést keltett evangélikus körökben, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azzal próbálta mentegetni Bayer Zsoltot, hogy a publicista evangélikus, és Luther Márton 500 évvel ezelőtt nála jóval keményebben bírálta a katolikus egyház első emberét – erről az Index írt csütörtökön.

Bayer korábban azt írta, Ferenc pápa vagy demens vénember, vagy gazember. Ezzel arra reagált, hogy az egyházfő arról beszélt, hogy az iszlámot nem lehet az erőszakkal azonosítani, és a katolikusoknál is vannak fundamentalisták, így ha az iszlám erőszakot szóvá tesszük, szóvá kell tenni a katolikus erőszakot is.

Balog az Indexnek adott interjúban azt mondta,

Bayer Zsolt evangélikus. Olvassák el, miket mondott Luther Márton a pápáról. Azokhoz képest ezek nagyon szelíd megfogalmazások.

Az Index úgy tudja, ezen az egyház vezetésében is megdöbbentek, de hivatalosan nem kívántak reagálni. A budavári gyülekezet nyugalmazott evangélikus lelkésze, Balicza Iván azonban azt írta a portálnak, hogy

ha a miniszter úr ezzel a beszúrással Bayer Zsolt kijelentéseinek vállalhatóságát vagy szalonképességét akarja védelmezni és igazolni, akkor ez az evangélikus egyházra és Luther Mártonra való utalás nemcsak meggondolatlan és barátságtalan, hanem sértő, és nemcsak az evangélikus, hanem a katolikus egyházra is.

Emlékeztetett arra, hogy 500 évvel ezelőtt Luthert kiátkozták és követőivel együtt kiközösítették, és akkori szavait a kor elfogadott vitastílusának kontextusából kiemelni, és ma igazoló példaként felhozni történelmietlen és sértő. Hangsúlyozta, hogy ma a katolikusok és evangélikusok közti párbeszéd vitás kérdésekben is egymás kölcsönös tiszteletben tartásával, teológiai érvelésekkel történik.

Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora a Kötőszó evangélikus blogon azt írta, Balognak ezzel a válasszal sikerült felülmúlnia Bayer rosszindulatát.

Bayer Zsolt gyomorforgató igénytelenségét, a kormány iránta megnyilvánuló támogatásának cinikus magyarázatait és az állami kitüntetéseiket tiltakozásként sorban visszaszolgáltatók magas számának botrányos hírét mégsem lehet Luther nyakába varrni még egy elejtettnek szánt, övön aluli rúgással felérő megjegyzéssel sem

– fogalmazott. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években az evangélikusok vezetői között senki nem akadt, aki kritika és fenntartások nélkül felsorakozott volna a kormányzati propaganda mögé.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.