Nagyvilág

Orális kényeztetésre ébredt a nő, majd rájött, hogy a párja ott alszik mellette

A fiatal nő azt hitte, hogy a párja lepi meg, amikor a hajnali fél négy körül arra ébredt, hogy orálisan kényeztetik. Néhány pillanatra átengedte magát az élvezetnek, aztán hirtelen belehasított a jeges felismerés: a pasija ott fekszik mellette, és az igazak álmát alussza.

A halálra rémült nő a párja karjába mélyesztette a körmeit, és odasúgta neki, hogy: „valaki van itt:” A férfi azonnal kiugrott az ágyból, és hangos káromkodással nekiugrott az ismeretlennek. Az azt dadogta, hogy félreértés történt, azt hitte a panzióban van ahol megszállt, mert nyitva volt a bejárati ajtó. A férfi aztán kihajította a behatolót az utcára, majd visszament a hálóba, hogy megnyugtassa a remegve síró barátnőjét.

Az eset még 2015 februárjában történt Sydneyben. A tettest a héten ítélte el egy ausztráliai bíróság. A hajnalban meglepett nő azt mondta, először nem is akart feljelentést tenni, de másnap a mostohaapja meggyőzte, hogy beszélnie kell a rendőrökkel a történtekről.

A nyomozók az utcai kamerák felvételei alapján azonosították be a tettest, a 35 éves Joseph Taoukot. Miután elfogták a férfit, DNS-teszttel bizonyították a bűnösségét. A férfi a bíróság előtt bocsánatot kért, és azzal védekezett, hogy akkoriban mentális zavarai voltak, és fejében megszólaló hangok utasításainak engedelmeskedett. A bíróság két év börtönbüntetésre ítélte a férfit.

(Sydney Morning Herald)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik