Külföld

Török puccskísérlet: szabadon engedtek 800 sorkatonát

24.hu
24.hu

2016. 07. 30. 18:00

Török bíróságok szombaton több mint 800 sorkatona szabadon engedését rendelték el, akiket a július 15-én történt sikertelen hatalomátvételi kísérlet nyomán indult vizsgálatok miatt vettek őrizetbe a hatóságok – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az Isztambulban őrizetbe vett 989 sorkatona közül 758-at engedett el a török főügyészség hivatala a bírósági döntést követően. A vádhatóság azért javasolta szabadon bocsátásukat, mert már vallomást tettek, és nem áll fenn náluk a szökés veszélye. A hadsereg szóban forgó tagjai a puccskísérlet idején kötelező sorkatonai szolgálatukat teljesítették. Az őrizetből elengedettek között voltak a katonai főiskola kadétjai is.

További 47 sorkötelest helyeztek szabadlábra Ankarában hasonló indoklással. Az Anadolu ugyanakkor megjegyezte: 231 katona továbbra is őrizetben maradt.

Efkan Ala belügyminiszter szerint a törökországi puccskísérlet óta összesen 18 ezer embert vettek őrizetbe, ebből 9677 – többségük a hadsereg tagja – előzetes letartóztatását rendelte el az igazságszolgáltatás. A török hadseregben, közigazgatásban, rendőrségnél, igazságszolgáltatásban és oktatásban emberek tízezreit bocsátották el, függesztették fel vagy vonták eljárás alá.

A legfrissebb adatok szerint a kudarcba fulladt államcsíny során 246 ember vesztette életét – nem számítva a puccsistákat – és több mint kétezren sebesültek meg. Korábbi hírek szerint 104 puccsista halt meg a harcokban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.