Külföld

A szlovák kormányfő nem tárgyal a parlamentbe került náci párttal

24.hu
24.hu

2016. 05. 09. 18:04

Andrej Kiska szlovák államfő nem hajlandó szóba állni a több mint hét évtized után parlamentbe került náci párttal, írja a nol.hu.

Nem tárgyal olyanokkal, akik az 1944-ben kitört szlovákiai antifasiszta felkelést a nemzet szégyenének bélyegezték és akiket a holokauszt nem érdekel, mert nem zsidók, hanem szlovákok.

Az elnök azt is elmondta, hogy miután a a szélsőjobboldali párt bejutott a parlamentbe, azóta kicsit ugyan visszavettek, mert már nincsenek fáklyás menetelések, vagy rasszista posztok a közösségi oldalukon, de ettől még a meggyőződésük nem változott. Kiska a rendvédelmi szerveket is kritizálta, nem érti, miért nézik tétlenül az idegengyűlöletet szító posztokat. Az államfő szerint az vezetett idáig, hogy az előző kormány korrupciós botrányainak köszönhetően megrendült a bizalom és a lakosok a szélsőségekbe menekültek. A náci párt szerint a jóléti társadalom csakis úgy teremthető meg, ha visszaszorítják a “cigánybűnözést”, és börtönbe zárják a társadalmon élősködőket.

Az elszegényedett területen élő fiatalok pedig úgy tűnik, vevők erre a “programra”, Kiska szerint azért, mert keveset tudnak a nácizmusról és történelemórán nem emlékeztetik őket erre. Az államfő szerint, ha nem nyerik vissza az emberek bizalmát, még nagyobb baj is lehet a szélsőségek megerősödéséből.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.