Külföld

Az EU bírósága is elkaszálta a mentolos cigarettát

24.hu
24.hu

2016. 05. 04. 13:47

A luxemburgi testület szerint az intézkedések nem lépik túl a dohányzás visszaszorításához szükséges mértéket.

Megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét az Európai Unió Bírósága. A testület szerint jogszerű a csomagolás egységesítése, a mentolos cigaretták jövőbeli tilalma és az elektromos cigarettákra vonatkozó új szabályozás is. Az irányelv egyes rendelkezéseit Lengyelország, valamint a Philip Morris és British American Tobacco dohányipari vállalatok támadták meg.

A luxemburgi törvényszék megállapította, hogy a bíróságon megtámadott rendelkezések célja, hogy védjék a fogyasztókat a dohányzáshoz kötődő kockázatokkal szemben, és ezek nem lépik túl a célkitűzés megvalósításához szükséges mértéket.

Az EU legnagyobb dohánytermék-gyártójának, és második legnagyobb dohánytermelőjének számító Lengyelország álláspontja szerint a mentolos ízesítésű cigaretták teljes tilalma komoly gazdasági következményekkel járna. A bíróság azonban úgy vélte, hogy a tilalom elősegíti a dohánytermékek belső piacának zavartalan működését, ezzel együtt pedig az emberi egészség magas szintű védelmének biztosításához is megfelelő.

A dohánytermékek címkézésének és csomagolásának egységesítésével kapcsolatban a bírói fórum kimondta, hogy az uniós szervek a jogalkotási folyamat során nem lépték túl az alkalmas és szükséges mértékből eredő korlátokat.

Az elektronikus cigarettákról a bíróság megállapította, hogy ezen termékek objektív jellemzői eltérnek a dohánytermékekéitől. Következésképpen az uniós jogalkotó nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét azzal, hogy e cigarettákra eltérő, a dohánytermékekénél kevésbé szigorú jogi szabályozást írt elő.

Tizennégy évvel az előző irányelv bevezetése után még mindig a dohányzás a legfőbb megelőzhető halálok az Európai Unióban. Az évek óta zajló dohányzásellenes lépéseknek köszönhetően a dohányzók aránya (a 2002-ben 15 tagállamból álló unióban) 40 százalékról (a 2015-ben 28 tagú unióban) 26 százalékra csökkent. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A prostitute waits for customers in her room at
a brothel in Frankfurt am Main, Germany, 12 July 2017. Photo: Andreas Arnold/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.