Nagyvilág

Macedónia konténereket állít, hogy visszafogadjon menedékkérőket

Szerbiából küldhetik vissza az illegális bevándorlókat.

Macedónia nyolc lakókonténert állított fel szerdán a macedón-szerb határon fekvő Tabanovcében, és további 22 felállítását tervezi arra az esetre, ha Szerbia bevándorlókat küld vissza – számolt be róla a PlusInfo.mk macedón hírportál. A hatóságok emellett így készülnek az esetleges határlezárásokra, illetve a menedékkérők átengedésének lassítására.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter balkáni körútja során többször is megismételte, hogy Ausztria az idén nem tud annyi menekültet befogadni, mint tavaly. Hozzátette ugyanakkor, hogy tisztában van azzal, amennyiben Ausztria lezárja a határait, az láncreakciót vált majd ki, és a nyugat-balkáni útvonalon fekvő többi ország is hasonlóan járhat el.

Szerbia erre készülve hatezer menedékkérők esetleges befogadását jelentette be, őket 15-18 település befogadóközpontjában helyeznék el. Ez egyben azt is jelentené, hogy a mostani ütemben, azaz amikor naponta másfél-kétezer menedékkérő érkezik az országba, a szerb kapacitások körülbelül három nap alatt megtelnének.

November közepe óta Macedónia csak azokat engedi be területére, akik háborús övezetből, azaz Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból érkeztek, így azok a bevándorlók, akik nem tudják bizonyítani, hogy ezekből az országokból származnak, nem léphetnek át a nyugat-balkáni útvonalon fekvő következő országba. A határellenőrzésen január közepén tovább szigorítottak, így a dokumentumokban már a célországnak is szerepelnie kell, és csak azok folytathatják útjukat, akik Németországban vagy Ausztriában kérnének menedéket. Azok, akik nem felelnek meg ezeknek a kritériumoknak, gazdasági bevándorlónak minősülnek.

A Danas című napilap a múlt héten diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy tavaszig várhatóan teljes határzárra lehet majd számítani Európa területén, előbb az irakiakat, majd az afganisztániakat, végül a szíriaiakat sem engedik majd tovább. Macedónia pedig hétfőn megkezdte a Görögországgal közös határon épülő kerítés második sorának a telepítését, hogy megfékezze az illegális határátlépéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik