Külföld

Ott ütik az Iszlám Államot a légi csapások, ahol a legjobban fáj

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2016. 01. 15. 07:12

Az terrorszervezet több, pénzügyi központját pusztították el amerikai harci repülők.

Az utóbbi hónapokban, aminek folytán több millió dollártól esett el a szélsőséges szervezet. Néhány nappal korábban csapást mértek egy létesítményre a dzsihadisták kezén lévő észak-iraki Moszulban, ahol nagy mennyiségű készpénzt őriztek a szélsőségesek.

A Középső Parancsnokság becslései szerint az Iszlám Állam több millió dollárja veszett oda – közölte Lloyd Austin tábornok, az Egyesült Államok hadseregének a közel-keleti és közép-ázsiai térségért felelős Központi Parancsnokság (Centcom) vezetője helyi idő szerint csütörtökön Floridában.

Austin tábornok hangsúlyozta, hogy az említett moszuli támadás nem az első volt a maga nemében, az utóbbi hónapokban több hasonló létesítményre mértek csapást.

A CNN amerikai hírtelevízió két meg nem nevezett védelmi tisztségviselőre hivatkozva korábban arról tájékoztatott, hogy a moszuli “pénzügyi központot” két 900 kilogrammos bomba pusztította el. A hírtelevízió megjegyezte azt is, hogy az amerikai hadsereg tisztában volt azzal, hogy az akció a célpont lokációja miatt akár 50 polgári halálos áldozatot is követelhet, de hajlandó volt vállalni a kockázatot a létesítmény jelentősége miatt. A légicsapás végrehajtása után végzett felmérés szerint azonban 5-7 ember vesztette életét – mondták a CNN-nek nyilatkozó tisztviselők.

Steve Warren, a Szíriában és Irakban légi hadműveleteket végrehajtó, Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője január elején egyebek mellett arról számolt be, hogy a koalíciós légicsapások révén az Iszlám Állam az olajkitermelésből származó bevételeinek 30 százalékától esett el tavaly óta.

A tavaly októberben indított “Tidal Wave II” (Szökőár 2) nevű légi hadművelet keretében az IÁ által ellenőrzött olajkitermelő létesítményeket támadják, és mindeddig 65 bevetést hajtottak végre.

Warren elmondása szerint a dzsihadista szervezet tavaly napi 45 ezer hordó olajt termelt, ami mintegy 34 ezerre csökkent a légi hadműveleteknek köszönhetően.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.