Külföld

Kínai ölhetett kínai diplomatákat a Fülöp-szigeteken

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 10. 21. 13:02

Lelőttek szerdán két kínai diplomatát, egy harmadikat pedig megsebesítettek egy éttermben, ahol a támadó és az áldozatok is vacsoráztak.

 

A támadást Kína cebúi konzulátusának munkatársai ellen követték el. Szun San helyettes konzult a nyakán, míg Huj Li gazdasági attasét a fején érte halálos lövés. Szung Zsung-hua főkonzul túlélte a rajtaütést, őt lőtt sebbel kórházba szállították az Inquirer című helyi napilap beszámolója szerint.

A Reuters brit hírügynökség arról számolt be, hogy

a diplomáciai képviselet személyzetének tagjait egy kínai nő támadta meg. Wilben Mayor rendőrségi szóvivő szerint a konzulátus dolgozójáról van szó, akit egy másik kínai állampolgárral, a külképviselet egyik diplomatájának férjével együtt őrizetbe vettek.

“Próbáljuk meghatározni a gyilkosság indítékát” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az áldozatok és a támadó egyaránt az étteremben vacsoráztak.

A Fülöp-szigeteki külügyminisztérium és Kína manilai nagykövetsége egyelőre nem hajlandó nyilatkozni az ügyben, jelenleg igyekeznek további információkat gyűjteni a történtekről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.