Nagyvilág

Az EP-ben megemlékeztek Göncz Árpádról

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő méltatta az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a kedden elhunyt köztársasági elnököt.

Az MSZP-s képviselő a plénumon arról beszélt, hogy Magyarország Európa egyik bölcsét, a magyar demokrácia egyik legnagyobb alakját gyászolja.

Rajongásig szeretett vezető

A közlemény tanúsága szerint kitért arra is, hogy “Göncz Árpád elnöksége óta nem volt hozzá hasonló, népszerű, a társadalom által rajongásig szeretett vezetője Magyarországnak”.

A szocialista EP-képviselő hangsúlyozta: a néhai elnök öröksége útmutatóul szolgál minden mai politikus számára. Ujhelyi István két idézetet osztott meg Göncz Árpádtól az EP plénumával:

a népszerűség titka, ha az ember nem igazodik mindig ennek a követelményeihez

a hatalomhoz való viszonyunk az, amin megméretünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan.

Göncz Árpád író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke – aki tíz éven át, 2000-ig töltötte be az államfői posztot – életének 94. évében, kedden, családja körében hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik