Nagyvilág

Tízbillió dollárt kaptak az anti-Nobel-díjasok

Egyebek közt szívátültetésen átesett egerek élethosszát opera hallgattatásával megnyújtó tudósok kaptak idén anti-Nobel-díjat, amelyhez ezúttal már pénzjutalom is járt: 10 billió dolárt kaptak a díjazottak, csak éppen zimbabweit, ami alig ér valamit.

Az úgynevezett Ig Nobel-díjjal – amelynek nevét egy szójáték, az angol ignoble, vagyis alantas, méltatlan szó és a Nobel-díj kombinációja adja – furcsa és humoros tudományos kutatásokat jutalmaznak immár 23 éve. A hagyományosan a Harvard Egyetemen tartott csütörtök esti díjátadón valódi Nobel-díjasok adták át a vicces elismeréseket.


Ig Nobel a szagokon végzett kutatásokért
Fotó: AFP / John Mottern

A díjat szponzoráló humoros tudományos magazin, az Annals of Improbable Research (Valószínűtlen kutatások évkönyve) társalapító-szerkesztője, Marc Abrahams szerint a céljuk az, hogy először megnevettessék, aztán elgondolkodtassák az embereket. “A tudomány, amely önmagában vicces – és nem azért, mert valaki viccelődik rajta – egy szokatlan fogalom az Egyesült Államokban, de egyre elfogadottabbá válik” – jegyezte meg a díjátadó szervezője.

Opera az operáció után

Az “egeres” kutatócsoport tagjai – öt japán és két kínai tudós – újszíves egereket tett ki különféle hanghatásoknak a műtétek után egy héten át. Az egyik csoporttal operákat hallgattattak – főleg Verditől és Mozarttól -, a másikkal elektronikus zenét, a harmadikkal semmit, további hat egérrel pedig egyetlen hangfrekvenciát, de különböző magasságút. Az operás egerek átlagosan 26 és fél napig éltek új szívvel, míg a többiek csak 7-11 napig. Az “egerésző” kutatók díjukat derűsen fogadták, ketten egérkosztümbe bújva jelentek meg, és Verdi Traviátájából daloltak egy részletet.

A 2013-as kitüntetettek közül kiemelkedik az a két észak-amerikai – egy egyesült államokbeli és egy kanadai – tudós, aki lenyelt egészben egy-egy félig főtt cickányt, hogy megtudja, az emberi emésztőrendszer mely csontjaikat oldja fel és melyeket nem. Ehhez persze alaposan szemügyre kellett venniük emésztési végterméküket. Hogy mire jutottak, arra nem tért ki az AP amerikai hírügynökség.

Péniszvarróktól a ganajtúrós csillagászokig

Maga Marc Abrahams személyes kedvenceként említette az idei díjazottak közül azt a thaiföldi orvoscsoportot, amely tökélyre fejlesztette a férfi hímtag visszavarrását. Ehhez főként kikapós feleségek szolgáltak – gyakran részeg – férjekkel. A péniszlemetszés – Abrahams megfogalmazása szerint – szinte “járvánnyá” vált Thaiföldön, és a férfiak mindig ugyanabba a kórházba kerültek. Az orvosok így egyre rutinosabbak lettek, de csodát még így sem tudnak tenni: kudarcot vallottak annak a hímtagnak a visszavarrásával, amelyet egy kacsa félig megevett.

Anti-Nobel-díjat kapott az a skót kutatócsoport is, amely matematikai képletet dolgozott ki annak megjövendölésére, hogy egy tehén mikor fog elheveredni és mikor feltápászkodni. Ugyancsak díjazták azt a nemzetközi csapatot, amely szerint a ganajtúró bogarak a Tejút alapján tájékozódnak éjszaka – már ha nem felhős az ég. A díjátadó – a szokásokhoz híven – idén is meglehetősen bolondosra sikerült: az “egeres” kutatók mini operaelőadása mellett egy Nobel-díjas tudóssal szervezett randiért is versenghettek a résztvevők. A díjazottak szombaton a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) tartanak rövid előadásokat. Az idei voilt a 23. díjkiosztó.

Tavaly a szónokelhallgattató készülék volt a sláger

2012-ben díjazták a holland pszichológusokat, akik felfedezték, hogy balra hajolva nézve az Eiffel-torony alacsonyabbnak látszik, jobbra dőlve meg nagyobbnak. Amerikai idegkutatók agytevékenységet mutattak ki a döglött lazacnál, de kiderült, a műszer tévedett. Két japán – Kurihara Kazuitaka és Csukada Kodzsi – is díjazott lett, pedig ők egy olyan készülékkel álltak elő, amelynek hasznossága megkérdőjelezhetetlen. A szerkezet a beszédet csúszással hangosítja vissza, emiatt a szónok hamarosan felhagy verbális vergődésével. A SpeechJammert – mintegy ellenmegafonként – elég ráirányítani a hosszan, lassan, unalmasan beszélő szónokra, aki teljesen összezavarodik. A kutatók szerint az eszköz konferenciákon is igen hasznos lehet, mert segítségével megakadályozható, hogy egy-egy előadó jelentősen túllépje a rendelkezésére álló időt. (Az Országgyűlésben erre a levezető elnök csengője szolgál.)

2011-ben a matematikai IgNobelt a világvégejóslók vehették át, míg a pszichológiai díjazottak azt próbálták megfejteni, miért sóhajtoznak annyit az emberek. Egy belga kutatócsoport orvosi “címszó alatt” a húgyhólyag telítettségét és a döntéshozatal összefüggéseit vizsgálta. Egyébként nem feltétlenül csak antikutatókat díjaznak IgNobellel. A 2010-ben fizikai Nobel-díjas André Geim tíz évvel korábban békalebegtetésért kapott IgNobel-díjat.

A dollár Zimbabwe hivatalos fizetőeszköze volt 2009-ig. Váltópénze a cent, melyet 100 az 1-hez váltottak, de a hiperinfláció miatt használatát felfüggesztették. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik