Nagyvilág

Megint rólunk beszél Európa

Viviane Reding (Viviane Reding)
Viviane Reding (Viviane Reding)

A magyarországi alkotmányos helyzetről vitáznak szerdán az Európai Parlamentben.

Kételyek és veszélyek

Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke a magyarországi negyedik alkotmánymódosítás kapcsán elmondta: aggályos pont többek közt, hogy ha európai bírósági döntés alapján Magyarországnak fizetési kötelezettsége keletkezik, akkor annak finanszírozására eseti adó vethető ki, illetve a politikai hirdetések korlátozása. “Valóban van értelme annak, hogy az állampolgárok fizessék meg annak az árát, ha az állam nem tesz eleget uniós jogi kötelezettségének?” – tette fel a kérdést Reding,

“Nem arról van szó, hogy Magyarország rosszabb nálunk” – emelte ki Frank Engel a vita során. Az Európai Néppárt luxemburgi képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy ha kizárólag Magyarországra összpontosítják a bírálatokat, akkor a magyarokban az a benyomás alakulhat ki, hogy Európa nem a barátjuk. Hasonló érzések szerinte egyes más tagországokban is megfigyelhetőek, és ha a közösségi értékek kárára túlságosan előtérbe kerülnek az egyéni érdekek, akkor Európa “nagyon sok támogatót veszthet”.

“Ne hecceljék az EU pitbullját!”

Hannes Swoboda, az európai szocialisták EP-frakciójának vezetője egyebek között világos állásfoglalást sürgetett a magyar kormányzat részéről a szerinte növekvő magyarországi antiszemitizmus ellen. Szájer József fideszes EP-képviselő arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a napokban magyar bíróság az alaptörvény negyedik módosítása alapján tiltotta be az Adj gázt! mottóval szervezett motoros felvonulást, amelyet a Nemzeti Érzelmű Motorosok rendeztek volna a holokauszt áldozataira emlékező Élet menetével egyidőben.

Viszontválaszában Swoboda sürgette, hogy fejezzék be a “heccet” Viviane Reding biztos, bizottsági alelnök ellen, akit az osztrák politikus szavai szerint Magyarországon “az EU pitbulljának” igyekeznek beállítani.

A hetedik

Guy Verhofstadt, a liberálisok belga frakcióvezetője annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte nem normális, hogy az EP megosztott a kérdésben, mert együttesen kellene fellépni az ellen, hogy Magyarország, mint mondta, megsérti az uniós jogot és értékeket.

“Az uniós szerződésnek van egy cikke ennek kezelésére, ott van a hetes cikk” – hangoztatta a korábbi belga kormányfő, aki szerint a bizottságnak kellene kezdeményeznie a hetes cikk szerinti eljárást Magyarországgal szemben, amely végső soron – a tagállamok egyhangú beleegyezésével – az adott ország szavazati jogának a felfüggesztésével is végződhet, s ez az uniós döntéshozatalból való teljes kizárást jelenti. Erre még sosem volt példa. Ha viszont a bizottság ezt nem teszi meg, akkor a parlamentnek kellene – hangsúlyozta Verhofstadt.

Magyar hozzászólások

“Az alkotmányos jogállam lebontását befejezettnek lehet tekinteni” – jelentette ki Bokros Lajos az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának részéről. A politikus szerint immár bármit bele lehet írni az alkotmányba, akár azt is, hogy a mostani parlament mandátuma 20 évre növekedjen.

A jobbikos Morvai Krisztina, aki független képviselőként szólalt fel, azt sérelmezte, hogy sem Viviane Reding, sem pedig a magyarországi alapjogok helyzetéről szóló jelentést készítő Rui Tavares nem jogász. A képviselő emellett rámutatott, hogy szerinte a jogállamiság az önkény ellentéte, ami pedig a “Magyarország ellen folytatott háború” keretein belül évek óta zajlik, az önkényes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik