Külföld
prostituált (prostituált, kéjelgés, )

Bordélyba ajánlott állást az állami munkaügyi központ

Ignácz Péter
Ignácz Péter

főleg kül. 2013. 02. 08. 10:00

A 19 éves német nő először nagyon örült, hogy végre kapott egy állásajánlatot. Aztán elszörnyedt, amikor meglátta, mi lenne a munka.

Korábban a témában:

A házvezetői képzettséggel rendelkező fiatalnak ugyanis Augsburg legnagyobb bordélyházában ajánlott munkát a helyi munkaügyi központ – írta a Local.de. A meg nem nevezett nőt még az sem vigasztalta, hogy nem a legősibb mesterség felvételére biztatta az állami központ, hanem a bordély bárjában kellett volna italokat felszolgálnia. Azt ugyanis meztelenül kellett volna végeznie.

„Soha nem ajánlanánk senkinek a prostitúciót” – jelentette ki az esettel kapcsolatban a munkaügyi központ vezetője. Roland Fürst ugyanakkor elmondta: tudták, hogy a kérdéses állás egy bordélyházban van, de a szokásos eljárás szerint az állásajánlatról szóló levél kiküldése előtt fel kellett volna hívniuk a munkakeresőt, hogy meggyőződjenek arról, vállalná-e ott a munkát. A telefonhívás azonban ebben az esetben nem történt meg, és a központ emiatt már elnézést is kért a fiatal nőtől.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.