Nagyvilág

Elnapolták Mubarak tárgyalását

A  bukott egyiptomi elnök tagadta az ellene felhozott vádakat a kairói büntetőbíróságon szerdán kezdődött perben.

Az egykori elnököt korrupcióval vádolják és azzal, hogy a karhatalom az ő utasítására lőtt a kormányellenes tüntetők közé. A január-februári egyiptomi népfelkelésben több mint 800 ember vesztette életét. Mubarak két fia, Alaa és Gamál, akiket korrupcióval vádolnak, ugyancsak tagadta bűnösségét.

Mubarak, aki mikrofonba beszélt, rekedt, de határozott hangon szólalt meg kerekes hordágyán fekve, amelyen egy vasráccsal elzárt területre betolták. Fiai mellette álltak, kezükben egy-egy könyvvel, feltehetőleg a Koránnal, a muzulmánok szent könyvével.

A volt államfő és fiainak pere augusztus 15-én folytatódik majd a bíróság határozata szerint. A szerdai tárgyalás elnapolása után a hírek szerint rákban szenvedő Mubarakot a per helyszínéül szolgáló rendőr-akadémia épületkomplexumán belüli kórházba viszik – közölte a MENA egyiptomi hírügynökség hivatalos forrásra hivatkozva.

A volt belügyminiszter, Habíb el-Adli és hat másik volt magas rangú tisztviselő elleni per folytatását csütörtökre napolta el az ítélőszék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik